Összeállt a Törzs, az új kedvenc hazai válogatásod a techlab.bp jóvoltából
Márciusban már bemutattuk a techlab.bp pszichedelikus koktélkeverő kollektíva két fővegyésze (Sólyom Gergő azaz slym, illetve Szerdahelyi Oliver azaz szoliver) által kurált Óperencia című lemezt, rajta 22 trekkel, amivel Mariana-árok szintű mélységekbe ereszkedtünk, “néha lassan, néha gyorsan, néha kozmikus surrogással, néha csillámló dallamokkal, de minden esetben civilizációkon túli szférákat megidézve” – idézzük magunkat.
A folytatásra idáig kellett várni, koncepcióképp pedig így hangzik az album összefogó kérdése: ki hogyan reflektál a *törzs* szó többértelműségére, mit jelent számára a törzsiség? És ha mindez nem lenne elég, egy kis szinesztézia is bekúszik a kontextusba:
“Amikor felkértük az artistokat, mindenkitől azt kértük, hogy a barna színt maguk elé képzelve írják meg az ide szánt zenét.”
Itt indítható a stílusfüggetlen rituálé, amit “egy mélyebb erő fog össze”, és akad benne vészjósló mocsárnyitogatás (Abo Abo), tiltottgyümölcs-trance (Asca), sűrű éjjeli tejködben sertepertélés (Radiation Pattern), ősmagyar sámánéneket is felhasználó tétel (szoliver), úszkálás a vízililiomokkal (Peppe Amore), 183 BPM-re rúgó dark rúgdalózó (HyperLili), magas páratartalmú dzsungeleskedés (Klpflrtpr) vagy éppen túlvilágról mantrázó prikézsia (yibai):
Hallgassátok, hazait hallgatni jó, pláne ilyet! Vásárlással támogatni pedig még annál is jobb.
Published September 25, 2024.