Tárgyal a Google és az Universal: pénzt kaphatnak a zenészek a hangjukat utánzó deepfake-ek után
Szép új világ: A techmammut Google és a top major lemezkiadó, a Universal Music tárgyalásokat folytat arról, hogyan lehetne pénzzé tenni azt, ami pillanatnyilag a zeneipar egyik legnagyobb fenyegetésének tűnik, vagyis a mesterséges intelligencia generálta dalokat.
A generatív AI (amivel egyébként az alábbi cikkhez készült nyitóképünket is készítettük, azzal az egyszerű paranccsal, hogy kibernetikus deepfake szellem énekel a színpadon egy mikrofonba) térhódítása ugyanis a deepfake dalok elterjedését eredményezte, amik meggyőzően utánozzák a már ismert művészek hangját és hangzását, gyakran a beleegyezésük nélkül: nemrég Frank Sinatra hangján lehetett meghallgatni a Coolio-féle Gangsta’s Paradise-t, a @PluggingAI nevű YouTube-user pedig Tupac és Biggie átiratokkal házal a csatornáján.
“Egy művész hangja gyakran a megélhetésének és nyilvános perszónájának legértékesebb része, ezt ellopni, bármilyen eszközzel is történik, helytelen” – mondta Jeffrey Harleston, a Universal Music főtanácsadója az amerikai törvényhozóknak a múlt hónapban.
A Google és a Universal Music közötti megbeszélések még babacipőben járnak, de a cél egy olyan eszköz kifejlesztése, amivel a rajongók jogszerűen készíthetik el ezeket a zeneszámokat, és amikért a szerzői jogok tulajdonosainak fizetnek. (Sok sikert a behajtáshoz – tesszük hozzá mi.)
Az egész kérdéskör egyébként idén év elején került reflektorfénybe, amikor egy AI-val előállított dal, ami Drake és Weeknd hangját utánozta, vírusként terjedt el az interneten, hogy aztán gyorsan le is vetessék azt a streaming platformokról. Drake áprilisban egy másik deepfake dal kapcsán már utolsó cseppet emlegetett a pohárban, míg a rapper Ice Cube “démonikusnak” nevezte az ilyen klónozott számokat.
Izgalmas lesz végignézni a folyamat végkifejletét. Addig pedig álljon itt újra David Guetta Eminem hangjával készített intrója:
Published August 11, 2023.
Kövessetek minket akárhol: