Electronic Beats Hungary

“Nem akarok tapintatlan lenni, de fuck you”

Sega Bodegát alig nyolcezren követik a Facebookon, de ez nem sokáig lesz így: olyan jéghidegen parázsló, instant replayt követelő debütlemezt írt, ami nagyon komolyan feladja a leckét 2020 elektronikus popzenéjének.

A címbe foglalt idézet a U Suck című dal legerősebb sora, ami arról szól, hogyan gyűlölhetünk valakit úgy, hogy közben legszívesebben a falhoz nyomnánk. Ruhátlanul.

Erről a zenéről már akkor is írtunk, amikor kijött, és már akkor lehetett sejteni, hogy az ír születésű, glasgow-i neveltetésű, sosem a saját hajszínét hordó producernek nagy tervei vannak a fogékony fülekkel.

És hát Salvador, a Valentin-napra időzített bemutatkozó album (ami a latin-amerikai apjától kapott keresztnevét viseli magán, és ami 2013 óta ívelő underground pályájának eddigi legfőbb állomása) nem is nagyon hagy hiányérzetet maga után. Az a fajta, a brit klubzenei örökséget édeskés motívumokkal felrántó hibrid-intim popcucc, amit már nem csak egy szűk, alig ismert zeneblogokon meg FB-csoportokban rugózó közösség tud magáénak érezni, viszont ami még biztosan nem fog holnap szembejönni a sarki fodrászatban szóló kereskedelmi rádióból.

Pedig jöhetne:

ahogy a tengerfenékre huppanó lábdobokra és trapes cinekre úszkálnak a nem evilági, zselészerű dallam-amőbák, az olyan, mintha az elfeledett Atlantiszban járnánk.

Nem lehet véletlen a vízalatti tematika az albumot kísérő fotókon sem.

Minderre jönnek az autotune-nal megtekert vokálok, ami azért izgi, mert Sega Bodega a tavalyelőtti self*care EP megjelenéséig nem dobta be a saját énekhangját a szavakkal nehezen körültáncolható elektronikus képződményeire, ezzel a húzásával viszont átlépett a szobaproduceri státuszból a Z-generáció potenciális új hangadójává (ráadásul mintha a cyberpink árnyalatokban játszó PC Music kiadó felnőtt unokatestvére érkezett volna haza, pedig ez a NUXXE label, amire szintén érdemes figyelni a többi előadójával, Shygirllel, Coucou Chloeval és Oklouval egyetemben).

Ehhez kellett persze a témaválasztás is: az egész lemez olyan, mint egy elcseszett szerelmeslevél saját magához, cinikus önmarcang, lelki harcok, küzdelem az alkohollal (“Disaronno, please, why you such a fuckin’ tease?”), aminek a vége azért mégiscsak egy stabil kikacsintás, hogy no worries gyerekek, minden rendben. Lesz.

Published February 15, 2020. Words by Unger András.