“Nem akarok tapintatlan lenni, de fuck you”
Sega Bodegát alig nyolcezren követik a Facebookon, de ez nem sokáig lesz így: olyan jéghidegen parázsló, instant replayt követelő debütlemezt írt, ami nagyon komolyan feladja a leckét 2020 elektronikus popzenéjének.
A címbe foglalt idézet a U Suck című dal legerősebb sora, ami arról szól, hogyan gyűlölhetünk valakit úgy, hogy közben legszívesebben a falhoz nyomnánk. Ruhátlanul.
Erről a zenéről már akkor is írtunk, amikor kijött, és már akkor lehetett sejteni, hogy az ír születésű, glasgow-i neveltetésű, sosem a saját hajszínét hordó producernek nagy tervei vannak a fogékony fülekkel.
És hát Salvador, a Valentin-napra időzített bemutatkozó album (ami a latin-amerikai apjától kapott keresztnevét viseli magán, és ami 2013 óta ívelő underground pályájának eddigi legfőbb állomása) nem is nagyon hagy hiányérzetet maga után. Az a fajta, a brit klubzenei örökséget édeskés motívumokkal felrántó hibrid-intim popcucc, amit már nem csak egy szűk, alig ismert zeneblogokon meg FB-csoportokban rugózó közösség tud magáénak érezni, viszont ami még biztosan nem fog holnap szembejönni a sarki fodrászatban szóló kereskedelmi rádióból.
Click on the button to load the content from spotify.
Pedig jöhetne:
ahogy a tengerfenékre huppanó lábdobokra és trapes cinekre úszkálnak a nem evilági, zselészerű dallam-amőbák, az olyan, mintha az elfeledett Atlantiszban járnánk.
Nem lehet véletlen a vízalatti tematika az albumot kísérő fotókon sem.
Minderre jönnek az autotune-nal megtekert vokálok, ami azért izgi, mert Sega Bodega a tavalyelőtti self*care EP megjelenéséig nem dobta be a saját énekhangját a szavakkal nehezen körültáncolható elektronikus képződményeire, ezzel a húzásával viszont átlépett a szobaproduceri státuszból a Z-generáció potenciális új hangadójává (ráadásul mintha a cyberpink árnyalatokban játszó PC Music kiadó felnőtt unokatestvére érkezett volna haza, pedig ez a NUXXE label, amire szintén érdemes figyelni a többi előadójával, Shygirllel, Coucou Chloeval és Oklouval egyetemben).
Ehhez kellett persze a témaválasztás is: az egész lemez olyan, mint egy elcseszett szerelmeslevél saját magához, cinikus önmarcang, lelki harcok, küzdelem az alkohollal (“Disaronno, please, why you such a fuckin’ tease?”), aminek a vége azért mégiscsak egy stabil kikacsintás, hogy no worries gyerekek, minden rendben. Lesz.
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Published February 15, 2020. Words by Unger András.