Electronic Beats Hungary

Rebekah nyílt levelet írt a technószakmát megrázó szexuális zaklatási vádak kapcsán

Vessünk véget a hallgatás kultúrájának, mondja.

Jackmaster, Erick Morillo, legújabban pedig a detroiti legenda Derrick May, akit emiatt több lineupból is dobtak: mindhárman szexuális zaklatás gyanúja miatt kerültek célkeresztbe az utóbbi időben.

Ahogy az eddig jobbára forró kásaként kerülgetett téma – vagyis az, hogy a mindig elfogadónak és befogadónak látott és láttatott elektronikus zenei közösség színfalai mögött is feltűnhetnek olyanok, akik másképp gondolkodnak a szabadságról, vagy visszaélnek a kitüntetett helyzetükkel – végigszánkázott a tágabb tánczenei körökön, úgy most a műfaj húsz éve aktív ismert arca, Rebekah állt elő az internet népe elé egy nyílt levéllel a témáról.

Behunytuk a szemünket, hallgattunk, és hagytuk, hogy a dolgok túlságosan sokáig folytatódjanak.

Így kezdi a birminghami technó DJ a posztját, majd önreflexiót gyakorolva (még ha ezt nem is neki kéne) azt írja, mindig is szeretett volna tehetséges, új arcokat betolni a szcénába, de hogyan is mentorálhatna nőket és az LMBTQ közösség tagjait, ha tudja, hogy szexizmussal, molesztálással, vagy ami még rosszabb, egyenesen erőszakkal találkozhatnak? Szerinte csak úgy lehet ezt megtenni, ha hangot emelünk az ügyben, mert “most remek lehetőségünk van arra, hogy felmérjük, milyen szcénába szeretnénk visszatérni, amikor ismét minden kinyit.”

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Rebekah szerint mindenkinek elszámoltathatónak kell lennie, és beszélni kell a bántalmazókról, és jóhiszeműen kell hozzáállni azokhoz, akik visszaélésekről számolnak be, mivel sokan inkább hallgatnak a megtorlástól tartva. Az, hogy a közegen belül burjánzanak a privát területekre tévedő tenyerek éppúgy, mint a hitetlenkedés az áldozatok szavahihetőségét illetően, azt okozta, hogy lassan már megkérdőjeleződnek a műfaj olyan alapértékei, mint az egyetemes szeretet és szabadság.

Mindezek miatt online petíciót indított a Change.org oldalán, ahol mindenki kifejezi, hogy elege van a predátorokból, a kizsákmányolásból, a zaklatásból – mert nem ezért kezdtünk el sötét helyeken hangos gépzenét hallgatni sokezredmagunkkal. Itt olvasható Rebekah teljes posztja:

Instagram

By loading the post, you agree to Instagram’s privacy policy.
Learn more

Load post