Dreampopba csomagolt dunakanyari mese
A Maluridé formációval mi is csak tavaly ismerkedtünk meg, amikor SZELEKTOR pályázatunkra beküldték álomszerű dalukat, amivel aztán fel is kerültek válogatásunk popzenei lemezére. Emlékszünk is, amikor felcsendült a Keep On Trying a Madách tér egyik titkos pincéjében, ahol a zsűrizést tartottuk, hirtelen mindenki csendben maradt. És figyelt.
Most ismét figyelhetünk, mert közeleg az első nagylemezük – ősszel jelenik meg -, amiről itt is az első zene egy hozzá társuló videóval:
a Shadows a vívódást írja le, amit saját lelki játszmáinkban ragadva ismétlünk újra és újra, keresve az érzéseink forrását.
Ezt jeleníti meg videoklip formájában Vida Benedek rendező, Kirchknopf Mátyás operatőr és Setényi Anna látványtervező munkája, ami kiegészülve a Pál Fanni által tervezett és készített kimonó ruhákkal minden részletéig együtt rezeg a zenekar keserédes, mélyből a magasba emelő zenei világával. És persze velük a főszerepben:
“Ez a dal nagyon kedves nekem. Amikor megírtam, nem voltam biztos benne, hogy ezen érzéseimet valaha is kipakolom majd a világ elé. Volt egy vízióm, hogy a még néhol félkész, sete-suta dal hova nőhet, merre teljesedhet ki, majd Zazie és Milán ismét csodát alkotott, teljes egymásra találás volt köztünk, és a dal között. Ez az a dal, amit talán a legjobban szeretek énekelni koncerten, mindig elfog valamiféle gyermeki izgatottság, hogy végre eljátszhatjuk. Ha a Maluridét egy dalban kéne bemutatni, nekem ez lenne az” – mesélte Viszkeleti Júlia, a formáció énekesnője.
Ősszel tehát lemez, írjuk be ceruzával ✨
Published May 30, 2023.
Szociális follow 4 follow: