Electronic Beats Hungary

Kaleidoszkopikus klippel hozza el a nyarat a Belau

Nagyon szeret agyzsengető-szívolvasztó helyeken forgatni videót a zenéihez a nemzetközi színtéren is egyre több kreditet begyűjtő Belau, az Európa-szerte sokat koncertező zenekar a karibi hangulatú lemeze után pedig most a Dreamstate című dallal intézi el nekünk a nyári moodot. Azt mondják, ez az első szemelvénye az új korszakuknak.

Sőt, igent mondott nekik a vendégeskedésre az ausztrál énekesnő, Akacia, aki több mint 50 millió streammel büszkélkedhet, mi pedig most azzal, hogy magyar zenére úsztatja rá finoman szőtt, fátyolos hangját.

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

A Belaut alkotó Kedves Péter és Buzás Krisztián mesélt is a dal keletkezéséről:

“A színeváltozás története régóta lengi át a kultúránkat, de a legtöbb ember számára az önmaga irányába megélt kegyelem idegen, távoli és misztikus, mely a profán világ sodrásában oly kevés teret kap. Az út ellenben lehető mindenki számára és annak, aki végig lépdel rajta ez bizony álomszerű. A dal a saját kereteinken túli életet, a megrekedtségből a haladás irányába való elmozdulást, de leginkább önnön rettegésünkből való kiút történetét meséli el.

Egy nálunk jóval bölcsebb ember egyszer azt állította, hogy kizárólag az hozhatja el a békét a társadalmak számára, ha az egyéni szívekben végbemegy ez a belső folyamat, mely utána természetesen kifelé is hat,

és bizony nincs más, amit a Belau a világ fokozódó dinamikájában jobban tudna támogatni. Ahogy Dreamstate kulcssora mondja: we are all made out of gold.”

A Belau ezekben a napokban is éppen harmadik nagylemezén dolgozik, amely előreláthatólag 2023-ban lát napvilágot. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara számos külföldi koncertje mellett május 20-án az Akváriumban Klubban a Hooverphonic előtt nyitja majd az estét.

Published April 12, 2022.