Deutsche Telekom - erleben was verbindet
Electronic Beats Hungary

“Elment a naplementék karmestere” – Kürti Csaba, a Café del Mar válogatások magyarja emlékezik José Padilláról

A héten, 64 éves korában meghalt José Padilla, a spanyol dj-hős, az ő nevéhez fűződik az ikonikus ibiziai válogatáslemez-széria. A magyar Gelka formáció huszonkétszer szerepelt ezeken a kiadványokon, így jobb embert nem is kérhettünk volna fel, hogy ossza meg gondolatait a mesterről, mint az alapító Kürti Csabát. Az ő szavai következnek.

Szerintem ami Brian Eno az ambientnek, az José Padilla a chilloutnak. Egészen lenyűgöző, hogy ez a szerény lemezlovas annak idején milyen óriási hatást tudott gyakorolni milliók zenei ízlésére. José nem találta fel a spanyolviaszt, azok az előadók, akiket rátett a lemezekre, már önmaguk jogán léteztek, inkább a koncepció volt nagyon egyedi, ami egy nap alá hozta a legbékésebb elektronikus zenéket. 

Igazából az a jó a sztoriban, hogy nem egy céltudatos stratégia mentén alakult a forgatókönyv, hanem a kirakós darabkái a megfelelő pillanatban álltak össze. Van egy rendkívül toleráns sziget a Földközi-tengeren, amit elárasztanak a társadalmi konvenciókat messziről kerülő fazonok, hippik, zenészek és művészek a hetvenes években. Van három arc, Ramón Guiral, Carlos Andrea és José Les, akik valamiért belszeretnek egy lepattant épületbe Sant Antoni de Portmany-ban, amit felújítanak egy katalán építésszel, Luis Güelllel, hogy 1980-ban Café del Mar néven megnyissák. Mindeközben van egy zenei forradalom, ami a nyolcvanas években bontogatja először a szárnyait, majd egy évtizeddel később szinte leigázza a világot, Ibiza pedig gyakorlatilag fővárosa lesz az elektromos tánczenének. Itt kerül képbe a leendő mester. 

Padilla ekkoriban napközben pincérként kereste kenyerét, éjszakánként lemezlovasként játszott különböző helyeken, és az állandó stresszbe, robotba belefulladva már majdnem letette a lantot, mikor a Café Del Mar tulajdonosai felkérték, hogy vegye át a zenei irányítást. A rendkívül széles ízléssel bíró fazon hamar felvirágoztatta a helyet. A zenei korlátokat elhagyva minden megszólaltatott: a klasszikus, folk, jazz, new age, rock (pl. Genesis, Pink Floyd, Tangerine Dream, Yes) és az elektronikus muzsika is simán megfért egy helyen. Ide érkeztek meg a  90-es évek elején a megfáradt partizók, hogy nyugalmat találjanak a naplementében, ahol nem illik technót pörgetni.

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

A helyiek szerint, aztán persze lehet ez már csak a legenda része,

Ibizán a levegő összetétele miatt is ennyire különleges a Nap útja a tenger alá,

és a kávézóból tökéletes rálátással lehet végigmozizni minden alkonyatot. Lényegében ez is történik, az emberek koktélok és jó zene kíséretében beülnek a tenger irányába, és úgy nézik a naplementét, mint egy színházi előadást. Padilla pedig a fő karmestere, rendezője lett ezeknek a daraboknak. 

Én viszonylag későn találkoztam a Café del Mar lemezekkel. Internet nélkül a kilencvenes évek közepén, főleg Balatonfüreden nem volt sok lehetőség a tájékozódásra, csak a DJ haverok, a Freee magazin és az MTV hozták a mindennapi betevőt. Valamikor ‘98 környékén egy másolt kazettán került először a kezembe a CDM Vol. 3., és emlékszem, hogy a technón, house-on és hiphopon nevelkedett lelkemre milyen nagy hatást gyakorolt. Teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat, sokkal szélesebb spektrumon kezdtem figyelni a zenét. 

Szerintem, amit leginkább köszönhetünk neki, az az, hogy egy fedél alá helyezett rengeteg előadót, így olyan arcok kerültek tömegek látóterébe, mint a Nightmares on Wax, a Kruder & Dorfmeister, az Orb, William Orbit, a Leftfield, vagy a Fila Brazilia.

Padilla ereje abban rejlett, hogy nagyon eltérő stílusokban találta meg az összetartó erőt, a kohéziót,

és úgy tudta prezentálni azt, hogy végül milliós eladásokat hozott a Café del Marnak, és örökre feltette a chilloutot a térképre.

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Ne feledjük, hogy valójában ez egyáltalán nem zenei stílusmegjelölés, sokkal inkább egy műfajtól független definíció, csak valahogy az évek során a Café del Mart követő olcsóbb kiadványok sokszor eltorzították, leszűkítették és gagyi stílussá degradálták az így már tengerzúgásban libegő spanyol gitárok, és olcsó digitális zongorák bűvkörében ragadt giccses szerzeményekkel. 

Joséval akkor kerültem először kapcsolatba, amikor bekövetett Mixcloudon, azt hittem, eldobom az agyam, olyan sokat jelentett ez nekem. Egyértelműen neki köszönhetem, hogy chillout zenével foglalkozom a mai napig, szinte rongyosra hallgattam a válogatáslemezeit az ezredfurduló környékén, és miatta kezdtem el komolyabban belefolyni a jazzbe, a soulba, a bossa novába, meg persze a létező összes hallgatós elektronikába. Végtelenül kedves ember volt, sok ibizai barátom osztozott vele a DJ pulton, és mindenki imádta. Sajnos az élet úgy hozta, hogy nem tudtunk személyesen találkozni, de viszonylag sokat emaileztünk miután kijött az első nagylemezünk, sőt még a Telekom Electronic Beatsre interjút is készítettem vele 2011-ben. Az elmúlt években az a megtiszteltetés ért, hogy konkrétan a nyomdokaiba is léphettem, és három válogatáslemezt állítottam össze a Café del Marnak. Vért izzadtam, annyira izgultam, hogy egy ilyen legenda lábnyombába kell lépnem, remélem, sikerült valamennyire hozzájárulnom az örökségéhez. 

Abban biztos vagyok, hogy nagyon sokáig fennmarad a neve és a munkássága, a downtempo elektronika közösség örökké hálás lehet neki. Hiányozni fogsz, José, akkor is, ha a te napod már nem jön fel. 

Adios Ayer! 

Published October 21, 2020.