“Jönnek a 18 éves srácok, meghallanak valami EDM-et, és azt gondolják, ez fantasztikus”

Saunderson a Detroit technót a világra segítő mesterhármas, a Belleville Three alaptagja Juan Atkins és Derrick May mellett, és nem lehet ráfogni, hogy nem szolgált rá a becenevére, az Elevatorra – még az ötvenen túl is úgy gördíti le az energiákat a színpadról a tánctérre, ahogyan arra csak kevesen képesek (országunkban utoljára másfél éve tette meg ezt).

Most a Billboardnak adott interjút, amiből muszájnak érezzük átemelni pár részletet, mert tanulságos meglátásokat tartalmaznak, már csak a Black Lives Matter mozgalom nyomán feltörő igények vonatkozásában is, ami a színesbőrű művészek helyén kezelését illeti. Eleve döbbenetes például azt hallani tőle, hogy az első, lüktető és szuperpozitív klubzenék, amiket az Inner City projektjével csinált, a nyolcvanas évek végén eleinte azért nem kaptak rivaldafényt, mert a lemezkiadók emberei át akarták szuszakolni őket az R&B szűrőn, pusztán azért, mert Saunderson fekete. Ma ezek már örökzöld klubhimnuszok, de akkoriban az említett okok miatt nem tudtak igazi áttörést elérni.

Míg Amerikában rádiószinten is nagyon ment a szegregáció – pop csatorna, R&B csatorna, rock csatorna, és így tovább -, addig Saunderson szerint az európaiak egészen másképp álltak hozzá a dolgokhoz:

“Ha forró cuccot csináltál, akkor felkarolták. Ez gyújtotta be a lángot a technó alatt.”

Ugyanakkor miután a tengerentúlon is felpörögtek a fesztiválok, ahol már nem csak gitárok és énekesek töltik meg a világot jelentő deszkákat, hanem szintik, komoly gépmonstrumok, keverők és az azokba belehajoló bólogató, de többnyire fehér alakok is, szerinte sokak fejében az az elgondolás gyökerezett meg, hogy a klubzenéket európaiak találták ki. Viszont “az jó, hogy a felnövekvő generációk sokkal nyitottabbak mindenféle típusú zenére. Viszont ennek a nyitásnak az iparágban is meg kellene történnie.” Az a hamis elképzelés, hogy ez a fehérek zenéje, sajnos otthagyja a lenyomatát a lineupokban is, nem kapnak elég megnyilatkozási lehetőséget a fekete DJ-k és producerek (kicsiben, klubszinten persze ez szerencsére azért nem teljesen így van, ezt már mi tesszük hozzá).

“Jönnek a 18 éves srácok, meghallanak valami EDM-et, Deadmau5-t vagy bárki mást, és azt gondolják, ez fantasztikus. De nem kapják meg a lehetőséget, hogy meghallgassanak olyan fickókat, mint mi. Mi nem jutunk el a nagy platformokra. Ez messze van az egyenlőtől, az biztos.”

A technóatya szerint nem csak az a baj, hogy a nagy zenei rendezvények nagy pénzekre utaznak, hanem az, hogy

“a fesztiválok szervezőinek felelőssége van abban, hogy korrektül reprezentálják azt a kultúrát, amiből profitálnak.”

Ha ugyanis ez nem történik meg, akkor jönnek a trükkös money makerek a szcénába, az emberek elkezdek összekeverni az eredeti technót a hatásvadász EDM-mel, és az egész vége egy nagy zűrzavar. És hogy mit kellene tennie azoknak a döntéshozóknak, akik ott csücsülnek az iparág tetején? Saunderson az interjú végén inkább gondolatösztönző kérdésekkel válaszol a kérdésre: “Több fekete előadót illene foglalkoztatni. Hogyan kapcsolódhatsz úgy a house-hoz és a technóhoz, hogy a kínálatodban alig vannak feketék? Hogyan inspirálhatnánk más fekete művészeket, akik ennek az egésznek a részei szeretnének lenni? Hogyan lehetnénk hatással a feketékre, ha nem gondolják azt, hogy ezek a műfajok tőlük erednek?”

Aki az interjú eredetijét szeretné elolvasni, ide klikkeljen!

Published June 29, 2020.