A csendes lázadó – Imre Kiss búcsúja az ambient keresztapjától, Harold Buddtól

“Egy nagy absztrakt festő, akit egy zenész testébe zártak” – mondta egyszer Brian Eno Harold Buddról, aki a Covid-19 miatti szövődmények következtében kedden meghalt. A ma ismert elektronikus zenére elképesztő mértékű hatással bíró zeneszerzőről egyik kedvenc hazai producerünk, Imre Kiss emlékezik. Az ő szavai következnek.

Amikor az ember úgy érzi, hogy a 2020-as év már nem bír el több tragédiát, december 8-án a koronavírus okozta komplikációk miatt távozott közülünk Harold Budd, akit Brian Enóval karöltve az ambient műfaj keresztapjaként ismerhetünk.

Harold Budd karrierje korántsem mondható mindennapinak. A harmincas évek Amerikájában született és Los Angelesben nevelkedett borzasztóan szerény körülmények között. Elmondása szerint a kaliforniai középiskolás éveiben a fekete kultúra és a bebop zene volt a legnagyobb hatással rá. Megjárta a hadsereget, és zenei pályafutását is itt, a sereg zenekarának dobosaként kezdte, Albert Ayler szaxofonista mellett. Később építésznek is tanult, de a zenei pályát választotta végül – szülei nagy meglepetésére. 

Egy John Cage előadás 1961-ben olyannyira felnyitotta a szemét, hogy teljesen új szemszögből kezdett a zenéről gondolkodni. Budd nagy érdeklődést mutatott a vizuális művészetek iránt is, olyanok inspirálták, mint Yves Klein vagy Mark Rothko (akivel később személyesen is találkozott). Ennek eredménye az 1970-ben megjelent The Oak Of The Golden Dreams minimalista drone darab, amit a legendás Buchla moduláris szintetizátorral rögzített. 

A hatvanas évek avantgarde mozgalmát azonban rövid időn belül nagyon korlátoltnak érezte és amennyire lehetett, eltávolodott berögzült konceptualizmusától.

Budd egy korai darabja eljutott Brian Eno-hoz, aki később elhívta Londonba. Itt született 1978-ban a The Pavillion Of Dreams, aminek már Eno volt a producere. Budd elmondása szerint szeretett volna

annyira szépet alkotni, hogy az már offenzív

– ami akkoriban teljesen szembefordult Cage-dzsel és az amerikai avantgarde hozzáállással.

Ezt követően Enóval gyümölcsöző kollaborációjuk olyan albumokat hozott, mint az Ambient vol.2: The Plateaux of Mirror vagy a The Pearl. Eno szerint Budd “egy nagy absztrakt festő, akit egy zenész testébe zártak.”

Budd végül Londonban maradt, mert úgy érezte, Angliában befogadóbbak vele és nyitottabbak a zenéjére. A következő évek egy sor nem mindennapi kollaborációt hoztak olyan, főleg brit művészekkel, akik a zene egy teljesen más szegmensén mozogtak akkoriban. Budd azt vallotta, kockázat nélkül nincs művészet, és vélhetően ennek is köszönhető az együttműködésekre való kitárulkozó nyitottsága.

A mára kultikusnak számító Cocteau Twins dreampop zenekarral készült 1986-os The Moon And The Melodies egy álomszerű, légies lemez, ahol Budd improvizációszerű zongoradallamai találkoznak Elizabeth Fraser földöntúli hangjával és Robin Guthrie éteri gitárhangjával – akivel évtizedeken át tartó barátsága később több közös lemezt is eredményezett.

Számomra több, mint tíz évvel a megjelenése után, a 90-es évek vége felé, fiatal tinédzserként ez az album határozta meg, hogy mit jelent kívülállónak lenni.

Egy nyári estén, egyedül fekve a padlón hirtelen úgy éreztem, ez a lemez összegzi mindazt az ismeretlen érzést és tizenéves félelmet, ami akkoriban kavargott bennem.

A későbbi években Budd többek között olyan elismert zenészekkel készített lemezt, mint az XTC-s Alan Partridge, David Sylvian a Japan-ból vagy a new wave innovátor, John Foxx az Ultravox!-ból.

Öt évtizedes karrierje több, mint harminc szólólemezt és kollaborációt teremtett. Budd zenéje intim, légies és természetesnek hat, de ugyanakkor átgondolt és tudatos, így nehéz eldönteni, hol kezdődik az improvizáció, és mi az, ami megkomponált. A legtöbben zongoristaként tekintünk rá, ám magát nem tartja annak, és hangszereket sem tart otthonában. Kaliforniai könnyedséggel tekint a dolgokra, és talán ettől is olyan személyes és komfortáló, amit alkotott.

Utolsó lemeze, az Another Flower halála előtt csak pár nappal jelent meg, amit szintén a Cocteau Twins-es Robin Guthrie-vel készített.

Harold Budd 84 éves volt.

Published December 10, 2020.