Helló, régi slágergyárosok, a lámpát majd oltsátok le!
A future pop nem jelenthet mást, mint a fősodortól eltérő, fülbizsergetően friss, jelenidejű popzenét. Amilyen Default Genders, Mikazuki Bigwave és Cherushii & Maria Minerva vonatkozó új lemeze.
A future pop persze csak egy újabb hülye elnevezés, amiről azt gondolják az újságírók/lemezboltosok/pr-osok, hogy segítenek vele tájékozódni, ami persze első szűrőként valóban jelenthet támpontot, mégsem lehet megúszni a definiálást. Az én definícióm ott van fent, a bevezetőben, a jövőidő és jelenidő ellentmondása pedig oldódjon fel abban, hogy amit az ember a popzenében eddig jövőbe mutatónak gondolt, az jórészt elavult, vagy egy adott korhoz köthető maradt, kisebb részben pedig – legyen az bármikor készült zene – még ma is olyannak hangzik,
ami nem szól a rádiókból, nem folyik ki a fülünkből, hanem majd valamikor a jövőben ér fel hozzá a közízlés.
A future pop szinte mindig vad zsánerkeresztezés, legutóbb a bubblegum bass-es PC Music köre és a „slágeresebb” hypnagogic pop, illetve dekonstrukciós klubzenék lehettek rá jó példák, maradjunk annyiban, hogy nagyon nem szigorú besorolás ez, inkább érzés, érzet. És érzésre belefér a Deafult Genders dreampopot mindenféle elektronikával keresztező új lemeze, Maria Minerva a fiatalon és tragikusan elhunyt Cherushiival közös zenéit bemutató LP outsider house-a, vagy a japán Mikazuki Bigwave háziasított future funkja. Ja, igen, ebben a három lemezben a house is közös metszet. És kicsit az is, hogy Föld körüli az előadók pályája.
Funkinjekció a japán cukiságba: Mikazuki Bigwave
Az angolszász világ évtizedekig tartó popkulturális dominanciája a végéhez közeledik. Ugyan sokkal lassabb tempóban, mint azt többen jósolták a kétezres évek közepén, a zenei élet internetes tempóváltása után, de egyre biztosabban, mint azt a tavalyi év latinzenei és k(oreai)-popos áttörése jelezte. Ma már messze nem újdonság egy-egy olyan nem brit vagy amerikai (és mondjuk nem olyan, zeneileg meghatározóbb országból, mint Brazíliából, Jamaikából, Franciaországból, Németországból, Svédországból vagy éppen Norvégiából feltűnő) előadó, aki saját popkultúráját, pláne a nyugati popzene és a sajátos helyi íz mixét tárja sikeresen a világ elé, hanem egyre inkább alapértelmezés.
Persze attól még kicsit távolabb vagyunk, hogy a popzene teljesen globális legyen, és ugyanolyan eséllyel induljon a zenerajongók kegyeiért egy magyar vagy zimbabwei shoegaze-zenekar. Főleg, ameddig a helyi íz nem érződik ki eléggé, vagy nem lesz annyira ellenállhatatlan a főzet, hogy – a példánál maradva – legalább annyira jól essen, mint egy Slowdive-lemez. A már évtizedek óta folyamatos és a Despacito óta hatványozott latin-befolyás viszont már tényleg természetes(en használt) popzenei összetevő bármilyen klasszik műfajban, és a k-pop világhódítása is élő folyamat – a BTS és társai után frissen felkapott példa a Loona és az idén februári [XX] című albumuk. A kelet-ázsiai régióból persze a japán-pop már szintén jól ismert karakter, mégsem természetes még, hogy csekkoljuk az ottani aktualitásokat. Pedig volna mit, és egyre több minden jut el érzékeny fülekbe. Csak a friss, 2019-es megjelenésekből: ha már unjuk a New York-i egyenindie-t, érdemes meghallgatni Pokadot Stingray hiperlelkes januári LP-jét, ha fáraszt a déli trap, hallgass Chanminát, aki j-poppal dobja fel a műfajt, esetleg a címnélküli új Spool-albumot, ha már a shoegaze volt a fenti példa, és persze nem lehet szó nélkül elmenni a japán ambient egy – ugyan régi, de csodálatos – szeletét bemutató új válogatás (Kankyo Ongaku – Japanese Ambient, Enviromental & New Age Music 1980-1990) mellett sem.
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
De hogy végre a tárgyra térjek:
ha a legjobb olyan idei poplemezeket akarjuk hallani, amikben a house is hangsúlyos összetevő, akkor a japán Mikazuki Bigwave friss albumát hallani kell.
Az aktuális japánpop jövőidejét sokak szerint a Perfume csajtrió jelenti (2018-as albumuk címe, hát, izé: Future Pop – ami amúgy ennek ellenére sincs korábbi, úttörő j-electropop kiadványaik szintjén), de a már szintén néhány éve igen aktív Bigwave Romantic című, év elején megjelent albuma is olyan hallgatnivaló, ami garantáltan elüt a fősodorbeli tánczenéktől. Mikazuki egyszemélyes projektje a vaporwave-es gyökerű, hangminta alapú, leginkább a franciás filterdiszkó előtt tisztelgő future funk mintapéldánya. A japán popkulturális utalásokkal is erősen dolgozó szubzsáner nem kizárólag japán, sőt, de a Pink Neon Tokyo kollektíva tagjai a legjobbak benne, azon belül pedig talán ez a legújabb Mikazuki Bigwave-album a csúcs.
Egyrészt természetesen nem a poénra vett oldalán áll a műfajnak (amikor egy Shalamar-YouTube-ripre ráeresztenek egy egyenbeatet és egy felpitchelt j-pop énekbetétet), hanem a cukiságfaktor és az animés vizuális körítés is maximálisan komoly, akárcsak a produceri megvalósítás. Már ugye eleve a french touch műfaja is retró volt, a funkos diszkó hauzos felmelegítése, ezen csavar egy még frissebb hangzással újabbat a future funk és ez a lemez is, aminek löketét az ellenállhatatlan grúvok adják, a szokatlanságát pedig a waporwave-es szabdalástechnika, a future funk felpörgetett, manipulált hangmintái, effektjei, és ha ez nem volna elég, van benne egy csipet eurobeat is, a japánok ugye azt is kajálták a kilencvenes évek hajnalán.
Mikazuki kislemezválogatásokat is számítva ötödik nagylemeze a védjegyes üveghangeffektekkel, helyenkénti aranyos énekével, instant fülbemászó dallamokkal, feelgood vibe-bal a tavasszal együtt berobbanó romantika tánczenéje is. Ha bírod a Kero Kero Bonitót és a korai Daft Punkot, akkor kapaszkodj fel Mikazuki Bigwave-jére is!
Click on the button to load the content from spotify.
Amerikai-észt emléklemez: Cherushii & Maria Minerva
Hasonlóan eufórikus a Cherushii & Maria Minerva-album (nyitóképünkön a két művésznő), így még fájdalmasabb tudni azt, hogy ez egy egyszeri alkalom, és hogy milyen tragédia áll a hátterében.
Az észt Maria Minervát ismerhetjük jól, a kétezertízes évek elején tűnt fel, a chillwave-hullámzás idején, Budapesten is fellépett 2012-ben szerteszéjjel lebegő-úszkáló szintijeivel, hogy aztán idővel egyre ütemesebb palettára váltson, 2014-es Histrionic című albumán már sok house-szerűség szólt. Ám azzal a kiadvánnyal el is apadtak megjelenései, pedig másokkal (LA Vampires, Ajukaja) is szívesen kollaborált, legutóbb éppen Cherushii 2015-ös bemutatkozó albumán tűnt fel egy szerzeményben. A San Franciscó-i Chelsea Faith Dolan 2013-tól kezdte kiadni deep és acid house-os EP-it, de az ő egyértelműbben táncos dalaiban is megvolt az outsider-összetevő, ami főleg az említett Memory Of Water debütön csúcsosodott ki. A Thin Line című dalban működtek együtt először (ez a szerzemény az új lemezen is helyet kapott), és az akkor már befutottabb Minerva hájpolta is rendesen a nála amúgy idősebb producert.
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Akivel persze már jóval korábban ismerték egymást, hiszen amikor Minerva 2013-ban átköltözött Los Angelesbe, az első turnéján – közös kiadójuk, a 100% Silk javaslatára – Cherushii lett a sofőrje és kísérője. Naná, hogy összehaverkodtak, naná, hogy zenei partnerek lettek, és az első kollaboráció után nekiálltak egy közös EP-nek. Ami majdnem készen is volt, amikor 2016 decemberében Cherushii fellépett volna egy oaklandi művészbázison, a raktárból kialakított Ghost Shipben, ahol tűz ütött ki, és harminchatan életüket vesztették – köztük a producer is. A klub a tragédia idején nem rendelkezett megfelelő engedélyekkel, és ismert problémáik voltak az elektromossággal, a tűz okát azonban nem tudták megállapítani a hatóságok.
Maria Minervát természetesen sokkolta legjobb barátja elvesztése (a Vice-ba írt nekrológja nyilván megható), ugyanakkor biztos volt benne, hogy kiadja a tervezett anyagot, és az sem meglepő, hogy az ennyi ideig tartott. A felerészben Cherushii, felerészben Minerva által elindított dalokon egy kivételével dolgoztak közösen – a Boyfriend Shirt című Cherushii-demót Minerva fejezte be -, nagyjából úgy hallhatjuk őket, ahogyan együtt tervezték az anyag megszólalását.
Ezekről a dalokról ordít kettejük felszabadult barátsága, mindegyikük korábbi dolgainál sokkal inkább tánctér-orientáltak és poposabbak is.
A két producer viccesen arról is álmodozott, hogy egyszer majd popsztároknak szállítanak be dalokat – a felvételek alapján igen közel jártak ehhez. Illetve Minerva még meg is teheti majd egyszer.
Egyediségeiket megőrző, még kívülálló, de nagyon erős, bármilyen balatoni dugóbanálláshoz megfelelő hauzos future pop a legjobb fajtából:
Click on the button to load the content from spotify.
A nosztalgikus vizeket újraúszó kanadai: Default Genders
James Brooks, azaz Default Genders Minervához hasonlóan az évtizedfordulós chillwave idején tűnt fel az Elite Gymnastics duó egyik feléként. Ő volt a zeneileg fontosabb fél, a dalszerző-producer, míg a multimédiás művészeti projekt vizuális megjelenését Josh Clancy gondozta. Első megjelenésük, a 2010-es Real Friends EP még a baleári beates chillwave klasszikus példája volt, de aztán fokozatosan hoztak közös nevezőre össze nem illő elemeket – nagy hatásfokkal.
Az első két Ruin EP-t tömörítő 2011-es válogatáson már dreampopot oltottak be drum and bass-szel, éteri ambientre mashupoltak k-popos dzsungelt és hiphouse-t, meg zajt kereszteztek hardcore breaks-szel (kicsit rokonságban a rokonlelkű svédekkel: The Embassy, The Tough Allience, ceo, Air France, jj, Korallreven). Ám a koncertezés nem ment nekik, annyira összevesztek, hogy Clancy turné közben szállt ki, Brooks pedig Minneapolisból visszaköltözött szülőhazájába, Kanadába és ugyan egy darabig még Vancouverben is folytatta az Elite Gymnastics-ot, de hamarosan Dead Girfriends néven adott ki egy erősen feminista EP-t, amin az On Fraternity című, szexuális zaklatásról szóló dal miatt komoly támadásokat kapott – feministáktól. Akik a „mansplaining”-jelenség klasszikus esetének nevezték a dalt és Brooks előadását, holott a szám az ő saját szexuális bántalmazásáról szól, mint az hamarosan kiderült. Például úgy, hogy az akkoriban már jóval híresebb barátnője, egy bizonyos Grimes is kiakadt posztban válaszolt a dal ellen intézett támadásokra.
Brooks mindenesetre gyorsan újra nevet váltott, és 2014-ben még kiadott egy nagylemezt (Magical Pessimism 2014), már a Default Genders alteregó alatt, de az előzményekhez hasonló zenei esztétikájú album után, amely persze a férfifeminizmus témáját is erősen tárgyalta, sokáig csend lett a projekt körül.
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Az öt év után, februárban megjelent új LP kapcsán adott interjúból aztán kiderült, mivel töltötte az idejét Brooks. Hátrébb lépett a zenéléstől, hogy a szerinte jóval tehetségesebb párját, Grimes-t támogassa, hogy válaszoljon a fontos emailekre, hogy elmosogasson. Mint az eléggé köztudott,
2018-ban Grimes összejött a Tesla-mágnás Elon Muskkal, így Brooks a szakítás után a koszos tányéroktól visszakanyarodott a zenekészítéshez, aminek közvetlen eredménye, a Main Pop Girl 2019 az idei év eddigi talán legjobb nagylemeze.
Zeneileg nagyjából ugyanazt hallhatjuk, amit az Elite Gymnastics indulása óta fokozatos csiszolgat a producer: a rave-kultúra (vagy most már inkább a chillwave-korszak?) nosztalgikus újracsomagolását hipnotikus future popba. Mindenféle törtekre és funky drummer-témákra úszik melankolikus ámodozás vagy éppen felpitchelt atmoszférikus ének és rengeteg utalás: Tom Waits-től Bruce Springsteenen és Burialon át az Undeworldig. Nagyjából ugyanaz, de magabiztosabban és messze hatásosabban, minden korábbinál.
Az albumnak klasszikus albumszerű felépítése van, minden újabb felvétel hozzátesz az addigiakhoz, és a végére kerek lesz a nosztalgikus kör is (a bloghouse-időszak megidézése is nyilvánvaló). Ugyanakkor a dalok szereplői továbbra is margón kívüliek, és hangsúlyos a gendersemleges, vagy legalábbis határokat feszegető attitűd, ahogyan a lemez is kiadó és felhajtás nélkül került fel a Bandcampre. „You’re never going to be able to do truly anti-establishment art on Spotify.” Na, ja.
By loading the content from Bandcamp, you agree to Bandcamp's privacy policy.
Learn more
Published March 08, 2019. Words by Dömötör Endre.