Három nap alatt, egy iPhone-on írta meg a nagykanizsai FőzeLAKE a kiadós pályázatunk klipnyertes zenéjét

Óbuda mélyén fogant meg a Melankólia Club, a karanténidőszak alatt, amikor a barátai is leléptek az albérletből.

Szavak: Unger András

Nemrég éjszakába nyúló zsűrizések során eldőlt, kik kerülnek fel az első hazai Telekom Electronic Beats triplaválogatásra, amit még a nyár folyamán megjelentetünk. Ehhez persze az kell, hogy borzasztóan megpörgessük a folyamatot, mintha csak az utolsó utáni órában járnánk, de szerencsére ebben segít nekünk a saját lelkesedésünk a projekt iránt – hiszen ragyogó tehetségek jöttek össze mind a három lemezre -, és szintén segítenek az olyan pillanatok, mint például a Nagy Találkozás a pop kategória győztesével, aki videót is fog kapni egy príma kliprendezőtől. Szalai Patrikot, azaz FőzeLAKE-et a Bazilikához közeli mastering stúdióba vártuk egy tomboló nyári délutánon, hogy behozza zenéjének sávjait. És nagyon reméltük, hogy minden rendben is lesz, mert a Melankólia Club jóslataink szerint még sok augusztusi naplemente kísérője lesz az ország számos pontján.

Aztán Patrik megérkezett, egy Bathing Ape pólóban, dupla nyakláncban és egy szürke-fehér Nike Air More Uptempo lépőben, az elemi szerénység aurájával felvértezve. És rögtön tudtuk, hogy minden rendben lesz. Még akkor is, amikor hamar leizzadás tárgyát képezte a tény, hogy GarageBandből nem annyira könnyű kiexportálni bármit. De aztán jött az elkerülhetetlen diadal, ami egyben valószínűleg azt a forradalmi momentumot is jelentette, hogy egy budapesti mastering stúdióban először kerültek sávok egy gépre Airdrop útján.

“Modern eszközök modern megoldásokat szülnek”

– mondta a húszéves SoundCloud trapper, úgyhogy mi már csak egy kávét kértünk. Bár az élet nagy igazságainak lefektetését ő sem ma kezdte, elég ránézni a vizuális költeményeire:

Zenei értelemben egyébként három hónapja. A karanténidőszakban nyúlt először a zeneíráshoz, amikor szintén nagykanizsai lakótárs-spanjai leléptek haza, ő meg ottmaradt egyedül az óbudai Acquincum melletti albérletben.

Közben Takács Petitől, az Analogue Zone maszteringgurujából és vasas emberéből álnok módon ki akartuk préselni, hogy ugye ördögtől való ügylet telefonon zenét írni. Meglepődtünk jól: “én egyáltalán nem bánom, ha nincs analóg egy produkcióban. Sokan azt hiszik, ezen múlik, de nem. Sőt, sokszor inkább csak nehezít, mert elviszi az inspirációdat. Ha GarageBandben dobálod össze a számodat, akkor nem vész el annak az esszenciája. Aztán persze ha készen van, ki lehet cserélni bizonyos dolgokat, mindenesetre szerintem nem szabad beleragadni ebbe az analógmániába.”

Ha már itt jártunk, megkérdeztük arról is, mégis mi az a masztering, aminek ezekben a hetekben van alávetve a Telekom Electronic Beats pályázatra beérkezett valamennyi győztes pályamű. “Ez egy ilyen utolsó élsimítás, arról szól, hogy a technikai paraméterei az adott trekknek megfelelőek legyenek, ne lógjon ki frekvenciában, hangerőben, és ha egy albumra kerül, akkor lehetőség szerint ez a tonális egyensúly stimmeljen a hanganyag többi darabjához képest. Szóval ez inkább ilyen szárazabb, mérnöki dolog. A mixing nehezebben megfogható téma, ott azon kívül, hogy a sávokból kiszedem a hibákat, ha egy lábcin túl harsány, lekezelem kicsit, ha a basszus kiegyenlítetlen, arra is megvannak a technikák, hogy kerekebb legyen – a sávok helyét jobban meghatározom, mint ha simán csak össze van eresztve minden. Például ha egy zongora beleszól a szubba, akkor azt lenyesem, ne szóljon abban a tartományban feleslegesen, amúgy sem fogjuk hallani, és csak elveszi a helyet a dob meg a basszus elől. Szóval sokkal kontrolláltabb pozicionálást kapnak a sávok mind a térben, mind a spektrumban.”

Főze' és Peti

“A leggyakoribb hiba egyébként az, hogy bizonyos frekvenciákon nincs semmi, de ez a kezdő producernek nem tűnik fel, mert minden sáv szólt agyba-főbe, ő ment az elképzelései után, hagyta történni a dolgokat. Aztán a végén megpróbálta az egészet balanszba hozni némi EQ-zgatással. Viszont amikor a mastering során kivesszük a hibákat, lyukak keletkeznek. De ezt a hibát az első nyolc évben elköveti mindenki” – mondja Peti, a tekintetét alig levéve az előtte világító hanghullámokról.

Közben FőzeLAKE érdeklődő szemekkel figyeli a saját dalát övező technikai történéseket. Hogy aztán elárulja a hamarosan mindenki által hallható szupersláger készülésének körülményeit:

“Első nap megszületett a dallam a fejemben a lakás legmesszebbi fotelében. Második nap a középső ülőgarnitúrán megírtam a szöveget. Legvégül már a hifi mellé legközelebb eső kanapén voltam, rádugtam a telefont, és meghallgattam az alapot.”

“Délután egytől másnap hajnalig alakítgattam a dallamot. Aztán mentem dolgozni Ferihegyre.”

Mint kiderült, Patrik a Liszt Ferenc reptéren készít elő gépeket a következő útra, de akkor épp nem volt gép, ezért a váróban elüldögélve gondolkodott, hogy végülis mi ez az érzés, amit kiírt magából az éjszaka. “És akkor rájöttem, hogy a melankólia az, ezt érzem folyamatosan. Melankólia Club.” Innentől a szöveg szinte már kiesett belőle. Három nap alatt körbeért az érzés, mondja.

Annyira megmutatnánk már most a dalt, de sajnos még nem lehet. Pedig meglehetősen gyönyörű. Úgyhogy igyekszünk. Watch this space.

Üdv,
Team Melankólia Club