Electronic Beats Hungary

Fontos kapcsolódásokat alakít ki a rave, mondja egy friss tanulmány

Na ne mondd, Sherlock, na köszi, Nyilvánvaló Kapitány! – mondhatnánk viccesen, de ne vicceljük el, mert ez a kutatást a University of Kent készítette, többszáz ember részvételével és Dr Martha Newson kognitív antropológus vezetésével, tehát legfeljebb azt mondhatjuk, hogy a tudomány is aláhúzta most azt, amit eddig sokan csak éreztünk, érzékelgettünk.

A Frontiers in Psychology által közölt tanulmányból az derül ki, hogy a rave-eken való jelenlét gyakran szociális kötelékek kialakulásában materializálódik, ami

megmagyarázza, hogy a ravekultúra miért maradt fenn töretlenül az elmúlt 30 évben.

Bár ezekhez a közösségekhez és a hozzájuk gyakran kapcsolódó drogokhoz régóta egy vörösen izzó stigma társul, Newson a résztvevőkkel készített kérdőívek alapján arra jutott, hogy akik ilyeneket használtak, különösen pszichedelikus szereket, azok voltak a leginkább hajlamosak a rituális környezetben történő “tartalmas” társas kapcsolatok kialakítására. A kutató szerint nem véletlenül alkalmazzák már ezeket a szereket bizonyos esetekben a depresszió, a poszttraumás stressz vagy akár az anorexia kezelésében.

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Newson szerint “a ravekultúrához kapcsolódó negatív konnotációk leküzdése nagy kihívás, de ez a kutatás azt mutatja, hogy a raverek valóban viselkedésbeli előnyök birtokába kerülnek, amiket ezeken az eseményeken tesznek magukévá. az élményből nyerhetnek. Az az igényünk, hogy értelmesen kapcsolódjunk másokhoz, mindig is jelen lesz – legyen az egy kórusban éneklés a templomban, vagy technóra toporgás egy használaton kívüli raktárban.”

(via)

Követgess be minket errefelé is:

Published September 30, 2021.