Electronic Beats Hungary

Hajózz a zöldbe a FJAAK duóval négyhúsz alkalmából!

A berlini FJAAK, a kétszemélyes techno boyband 2009-es megalakulása óta kelti a figyelmet azzal, hogy okos csavarokat helyez el a klasszikus technón, hauzon és breakbeaten. Minderre pedig rátesznek egy lapáttal úgy, hogy az Instagramjukon folyamatosan igyekeznek egyértelművé tenni, hogy nem az alkoholt kedvelik elsősorban a kreatív alkotás mellé, hanem.

És miután ma éppen az év 4. hónapjának 20. napján járunk, ha valakiktől, akkor tőlük minimum lehetett várni valami extrát erre a jeles eseményre.

Amiképp a Telekom Electronic Beats nemzetközi oldala is közzétette a délután 4 óra 20 perckor kezdődő élő streamjüket, úgy mi sem teszünk másképp: rögtön lehet indítani a srácok live előadását, amihez a párizsi Desillusion vizuálkollektíva egyik tagja, Femur szolgáltatja a láványosan trippy körítést. Kellemes ünnepeket kívánunk!

Published April 20, 2021.