A rave-nek márpedig folytatódnia kell

Ez a címe és egyben vezérüzenete Jak Payne rövidfilmjének, ami a Covid-19 brit klubkultúrára gyakorolt hatását tárja fel a maga kreatív nyelvén. És hát nyilván nem lesz nehéz könnybe lábadni egy kicsit az alkotás láttán, hiszen mi is éppúgy a sorsközösség része vagyunk, mint sokmillió más klubber is a szigetországon túl.

A mindössze három perces mű archív (nem is olyan régi?) bulifelvételeket és partifotókat házasít össze szakmabeliek szavaival a cudar helyzetről, megszólal például Chelsea Louise Berlin, a Rave Art című, korai acid-korszak reklikviáit egyetlen kötetbe összefoglaló gyűjtemény gazdája, a posztdubstep király Joy Orbison és mások. A legnagyobb fegyvere az etűdnek mégis az, amikor táncosok szólóznak a kamera előtt, egyszerre sugározva a magány és a felszabadulás feszítő igényének az érzését.

A rendező persze maga is klubber, és azt mondta a filmről:

“A legtöbb hétvégén klubozni jártam. Mindannyian ezt tettük, a melós napok végén így engedtük ki a fáradt gőzt. Talizni a haverokkal, ittasodni egy kicsikét, hallgatni a technót, hullámoztatni a testünket egy párás teremben, testedzést végezni. Hogy mindezt most nem lehet, az sok embernek okoz nehézségeket, és még ha ez is a világjárvány egyik kevésbé tragikus mellékhatása, még nem jelenti azt, hogy nem fontos.”

Szívünkből szólnak a sorok.

Külön érdekesség, amit Payne is megemlít, hogy a videóba is belegyűrűzött, hiszen senki nem felejtette el említeni, hogy az ország vezetése totálisan figyelmen kívül hagyta a zeneiparnak ezt a szegmensét, nulla szupporttal. És sajnos a sorsközösség itt is fennáll.

Reméljük, azért most már tényleg fogunk valahol táncolni hamarosan.