Electronic Beats Hungary

Elmehetünk a Knife 15 évvel ezelőtti koncertjére a szülővárosukba

A késhideg svéd szintipopot játszó duó ugyan 2014-ben feloszlott, most erőteljes nosztalgiával tekintenek vissza a karrierjükre: tavaly ünnepelték az eredetileg 2001 februárjában megjelent, zenekarnevükkel azonos című debütáló albumuk két évtizedes jubileumát, erre a mérföldkőre pedig Karin és Olof Dreijer testvérpárosa kiadta a The Knife: Live at Terminal című albumot, illetve a Hannah Med H című filmnek készített soundtrackjüket, és először tették elérhetővé régi cuccaikat a Bandcampen.

Most pedig egy élő streammel folytatták az ünneplést, ami igazából úgy volt élő, hogy visszarepítette a nézőt a Silent Shout turnéra, azon belül is a 2006-os göteborgi koncertjükre. Mindez pedig azért komoly ügy, mert nem mindenki juthatott el a fellépéseikre, pláne nem Magyarországon, ahol ilyen nem is volt, így most

50 percben megtekinthetjük azt a keserédesen groteszk zeneszínházat, amiben igazán jól érezték magukat a sajtófotókon varjúmaszkban, a színpadon pedig egy háló mögött mutatkozó Dreijer-tesók.

Sötétítsetek be és rakjátok ki nagyképernyőre, bár sok fény így sem lesz benne, de annál jobb. Mestertipp: éjfél után üssetek a playre.

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Mindennek tetejében a Silent Shout, a duó harmadik stúdióalbuma sötétkék bakeliten lesz újranyomva, és augusztus 20-án jelenik meg a Rabid Records gondozásában, előrendelés itt.

De ezt digitálisan is érdemes elővenni, mert mérföldkő-lemez a kétezres évek elektronikájában, ami kicsit sem úgy nyúlt a folkos megközelítéshez, mint pályatársai, akik próbáltak valamiféle melegséget kipréselni ebből a digitális birodalomból. Ők ezzel szemben a fogcsikorgatóan hűvös távolságtartást választották, ami mégis szirénszerűen édesgetett magához. Talán nem volt akkoriban még egy lemez, ami úgy volt kísérleti, hogy közben mégis sikerült pokolian fülbemászó melódiákat belénk ragasztania.

By loading the content from Bandcamp, you agree to Bandcamp's privacy policy.
Learn more

Load content

Kellemes Knife-napot kívánunk!

Published May 16, 2021.