Suddenly: Caribou új albumán személyesebb, mint valaha

Dan Snaith kulcsfigura, ha a 21. századi elektronikus zene és a művészi pop közös halmaza a téma. Mindig más arcát mutató lemezek után évekig sötét kluboknak zenélt, most viszont visszatért legközvetlenebb lemezével.

Szavak: Dömötör Endre

De tényleg: fő tónusában ennyire sokféle lemezzel nagyon kevesen rendelkeznek. Csak gyors emlékeztetőül, még inkább kedvcsinálóként, mert hol a hangzás, hol a dalok, hol a hatás kedvéért mindet érdemes ismerni.

2001, Start Breaking My Heart: absztrakt, jazzes hálószoba IDM, valahol távoli, talán nem is vér szerinti rokonságban a Boards Of Canadával.

2003, Up In Flames: elkent, mégis kiegyenlített pszichedélia, szürreális napsugarakkal hipnotizálva.

2005, The Milk Of Human Kindness: nem is annyira rejtegetett krautrockos stílusgyakorlat, hol precíz motorik, hol kövér grúvokkal.

2007, Andorra: visszaugrás a hatvanas évekbe, de már megformált, igazi dalokkal, amik történetesen pszichedelikus poposak.

2010, Swim: előreugrás minimum az akkori jelenbe, nyáriasságba, microhouse-zal, sok elektronikával, haverjai, a Junior Boys és Four Tet között félúton.

2014, Our Love: a beérett hangzás, a legkisebb lépés az előzőhöz képest, deep house-zal révbe, szeretettel, logikusan.

Absztrakt, kiegyenlített, precíz, logikus, előre és vissza. Naná, hogy matematikus kanadai hősünk, akin ugyan ez látszik (bocs), zenéjének bizonyos rétegein hallatszik is, úgy általában azonban mégsem meghatározó tényező. Eleve, kiszámíthatóság helyett mindig váratlant lép, mert untatja, ami formula – hát mi ez, ha nem anti-matematika? Vagy izé, mindenen is átlátó lángelme?

A fentiek a Caribou néven kiadott lemezek. Bocsánat, az első kettő még Manitobaként jelent meg, de egy nonszensz per miatt – a vén Handsome Dick Manitoba punkénekes (született: Richard Blum) érezte úgy, hogy rontja az ő jó hírnevét – az amúgy Dan Snaith névre hallható, 1978-as születésű zenész elállt a Manitoba használatától és onnantól Caribou-ra hallgat.

Na, de szóval, hogy volt tehát ez a szép bakugrásos karrier, ami egyre nagyobb közönség elé vitte Caribout, akinek a dalai ugyan (majdnem) mindig elektronikus zenei kiindulásúak, és sokukra lehetett is jókat táncolni, ám 2012-ben úgy döntött, hogy csinál egy tisztán klubos anyagot, mert vénülő fejjel végleg és teljesen belezúgott a sötét termekben szóló lüktetésbe. Mindehhez csinált egy új alteregót is, és a Daphni néven kiadott, leftfield house-os album (Jiaolong) szintén derekas underground siker lett.

Amikor 2014-ben megjelent az addigi talán legnépszerűbb és legjobban fogadott cucca, már gyerekes apuka volt, mindenek felett a szeretet izgatta és a család – ja jó, meg még mindig a sötét klubok. Merthogy hiába lehet és szokás akár a Swimet, akár az Our Love-t, vagy épp az azokat reprezentáló dalokat, az Odessát illetve a Can’t Do Without Yout az évtized legjei közé sorolni (szerintem a Sun a csúcs), Caribouként visszavonult és Daphniként is csak egy csupa saját újtrekkes élő mix (FabricLive 93, három évvel ezelőttről) és egy azokat a számokat tovább építő második, szintén remek, kicsit tech hauzosabb, de még mindig kellően értelmiségiklubzenés album (Joli Mai, ugyancsak 2017) jelent meg tőle az évtized második felében.

Mostanáig, amikor meg nem is annyira hirtelen itt a Hirtelen című új nagylemez. Tavaly ősszel kezdte el felvezetni, de a sokféle kislemez valahogy nem készített fel arra, vagy szándékosan nem pontosan lőtte be, hogy milyen is lesz a hat év szünet után érkező hetedik Caribou hosszanjátszós. A Suddenly elsősorban jó lett, ha ez valaha is kérdés lett volna. Aki ennyire sokféle szuper zenét csinál, és igazán bénát közte soha, akkor fel lehet tenni egy kisebb pénzt arra, hogy ekkora csend után sem valami szart ad ki a kezei közül. Jó, de ennél közelebb, hogy jó, mégis milyen?

Minden korábbinál személyesebb. Daphniként már tavaly nyáron újra beintegetett az ablakon, és a funkos/diszkós house-t örvényeltető Sizzling EP azt sejtette, hogy buli az élet. Most már talán az, de volt sok apró és nem apró személyes, főképp családi para is az elmúlt években, ami mind erős nyomott hagyott a visszatérő albumon.

Happy album release day to me! 😜🍰 Listen and purchase "Suddenly": caribou.lnk.to/suddenly I'm so excited for you to…

Gepostet von Caribou am Freitag, 28. Februar 2020

A Caribouként kiadott két legutóbbi lemez és a két Daphni LP viszonylagos hasonlóságai után újra itt volt az ideje, hogy rászolgáljon alakváltó hírnevére. Az elmúlt évtized nála a dance-ről szólt, most megint összehozott egy olyan kiadványt, aminek az összes dalában énekel. Ha nem is olyan meredek hátraarc, mint amilyenek az első tíz évét jellemezték, azért ezek a merengőbb dalok legalább kicsit kizökkentenek. Sokszor már az elidegenítő, csúszkáló effektekkel. Több szerzemény bakugrásos, vagy teljesen struktúrát vált szám közben, a hirtelenség itt érhető tetten igazán.

Talán épp az az üzenet, hogy az életben bármikor történhet valami, amitől hirtelen minden megváltozik.

A hat évvel ezelőtti Our Love családi kört bejáró tematikája megmaradt, de még naplószerűbb, perszonális, amiről itt szó van. És, persze, hirtelen történt ez-az.

Például apja súlyos beteg lett. Kocsija hátsó ülésén született kisebbik lánya meg szerelmes a suddenly szóba. Snaith sógora váratlanul meghalt, a You And I című szám anyósa szemszögéből gyászol. Snaith sógornője egy csúnya váláson ment keresztül, a New Jade neki szóló bátorítás. Snaith hangmérnöke, Julia Brightly az Our Love kiadása előtt hunyt el, a Magpie neki szóló tiszteletadás. A nyitó Sister bűnbánó vallomása is függöny mögé kukucskálás. Nagyon direkt visszatükröződések ezek a dalok – zavarbaejtően beráncigálja a hallgatót a szerző személyes terébe.

És mit kezdhetünk mindezzel? Snaith széttárja a karjait: az életben történnek ilyen dolgok, nem lehet nem beszélni róluk, és ha már beszélünk, egy kicsit mindenkinek jobb lesz. Persze, mert ő aztán tényleg úgy tud ilyesmikről szólni, hogy a legszomorúbb események is legalább melankolikusan felemelő hatású dallá alakulnak. Amúgy most a hiphop az újonnan bejárt terület, de nyugi, akad azért pár banger is. A Never Come Back és a Ravi kissé anakronisztikus is ebben a környezetben, persze közben nagyon is jóleső az eufóriát kereső ismerősségével. Ennyi gyomros után jár egy kis frissítő permet.

És akkor egyéb frissítésnek pár hétvégére felkészítő tartalom Caribou portájáról 👇

Szett (Daphni – Sónar) hét hónappal ezelőttről:

Szett (Daphni – Boiler Room) hét évvel ezelőttről:

(Nyitókép: Thomas Neukum)