Boldog 909 napot kívánunk minden kedves house és techno rajongónak, küldjük is a dalokat!
“A nyolcvanas évek elején még nem létezett a ma általunk ismert tánczene. Persze, volt diszkó, és néhány tempós soul lemez, de a house és a techno lights-out, heads-down hangulatát még sehol sem lehetett tetten érni. Ez különösen igaz volt Oszakában, ahol a Roland Corporation mérnökökből álló csapata elkezdett dolgozni a TR-808 utódján, nem sejtve, hogy az mekkora hatással lesz az elektronikus zenére és kultúrára” – írja a Roland hangszergyártó cég a honlapján.
Hiába volt kereskedelmi értelemben kudarc az 1984-es piacra dobása, mert a legtöbb zenész realisztikusabb, eredeti dobokról mintázott hangokat akart visszahallani, a 909-es a megfizethetősége miatt Chicago és Detroit szegényebb negyedeinek lakásaiban, garázsaiban kezdett feltünedezni, ahol feltörekvő fekete producerek kísérleteztek vele.
Így jöttek létre olyan történelmi trekkek, mint például a
…ami mögött a legendás Larry Heard állt, ezt pedig a világ első house számai között illik számon tartani, aminek a dallamát talán az is ismeri, aki nem tudja beazonosítani.
Miközben Chicagóban a house bontogatta a szárnyait, addig Detroitban a techno. Derrick May, Juan Atkins és Kevin Saunderson, vagyis a Belleville Three (saját hoodjukról elnevezve magukat) éjszakákba nyúlóan funkot meg Kraftwerket hallgatott, miközben az elhalványuló fényű Motor City – így hívták Detroitot, mint az autógyártás amerikai fellegvárát, ami egy ponton meredek hanyatlásnak indult – posztindusztriális tájának hangulatából táplálkoztak.
Ez itt Atkins saját szerzeménye, de gyakorlatilag bemutatta, milyen a kezdeti, nyers, jövővíziókból és a technológia iránti tiszteletből inspirálódó zene, amit később Detroit Techno-ként ismer meg a világ:
Ami viszont abszolút bedöntötte az ajtót, az Kevin Saunderson és Paris Grey énekesnő Inner City-projektjének slágere, a Big Fun volt, amit egyszerűen képtelenség nem szeretni, és hát persze, hogy az erőteljesen csattanó pergőket itt is a TR-909 szolgáltatta.
A New York-i producer alábbi könyörtelen, baljós sújtása pedig a maga leghatékonyabb mivoltában mutatja meg a 909-es képességeit: fémes lábcinek, visszhanggal átitatott tapsok, tüdőnvágó lábdobok, amik brutálisan átütik a strobifényben tobzódó gépi füstöt. És máig beilleszthető egy dj-szettbe:
De hamar befutott a szigetország is: a nevét a London melletti körgyűrűről – ami mellett a nagy zavarokat keltő brit illegális rave-ek zajlottak – szerző Orbital legelső single-je volt az angyali derűt közvetítő Chime, ami a duót rögtön a legkomolyabb ligába repítette. A Detroitot tiszteletteljesen idéző, ugyanakkor saját energiával és ötletekkel teli track feltette az Egyesült Királyságot a térképre, és az elkövetkező évekre meghatározta a mércét. Három évtized elteltével pedig még mindig hatalmas eufóriákat képes okozni a tánctereken.
A gyönyörűséges ambient techno album, a Selected Ambient Works 85-92 (amit, ha hihetünk az évszámoknak, akkor Aphex Twin gyakorlatilag tizennégy évesen kezdett írni) kiemelkedő tétele a Heliosphan, aminek a grooveját persze, hogy a TR-909 adja.
A 909-es szelleme aligha fog hamar eltávozni az elektronikus tánczenéből, mi több, negyven év elteltével sem veszített az erejéből. Szóval jár neki a hangszóró, Kellemes Ünnepeket!
Published September 09, 2024.