Örökre megváltoztatta a Boiler Room a klubkultúrát?

A gyakran elitista cinizmussal szemlélt, mégis szeretve tisztelt kamerásbulik vitán felül új hullámokat vertek rá a tánczene seggére. De mit jelent mindez?

Szavak: Unger András

2013-ban bojlereztem be először egy horvátországi fesztiválon. Hajó vitt minket, kevés szerencséseket a nyári nap sugarai által kísérve egy kis szigetre, ahol már készült Jackmaster és Optimo egy emlékezetes B2B-re. Ez a szett végül (annak hagyományos eszközökkel mérhetetlen hőfoka ellenére, amibe még egy Dead Kennedys himnusz is belefért) sosem került fel a YouTube-ra, egyes tippek szerint azért, mert a magyar csapat túl látványosan szórakozott a háttérben. Igaz, akkor, alig két évvel a Boiler Room kezdetei után elsősorban a két lemezelőért mentünk, így nem sok ügyet vetettünk a kamerákra.

A Boiler Room viszont nagyon hamar azzá az élménnyé nőtte ki magát, aminek sokan fellépőfüggetlenül a részesei akarnak lenni. Hogy hazai pályára kanyarodjunk, ez a 2017-es Boiler Room Budapest facebook-eseményének diskurzusfolyamában is kiderült, aminek maratoni hosszúságát, humorral fűtött kommentjeit és a pillanatok alatti soldoutot követő jegykeresési dilit talán egyetlen másik buli sem tudta azóta toppolni.

Ez máshol sincs másként: ahogy Tom Wiltshire, a BR stratégiai és zenei vezetője a The Guardiannek elmondta, a legerősebb az volt, amikor egy ezer fős helyre 12 ezren próbáltak jegyet szerezni.

A könzöségoldali hatásfoknál csak az volt számottevőbb, amit a streamelt bulik jelentettek egy-egy előadó karrierügyi belendülésénél. Az imént hivatkozott cikk Sherelle esetét említi, aki már éppen kész volt feladni dj-álmait, hogy maradjon a mindennapi melónál, de aztán elhívták a Boiler Roomba.

A 26 éves DJ-t helyben százan, online milliók követték, napalmszerű juke-jungle műsora mára két ügynököt, saját kiadót és egy BBC-s rezidenciát eredményezett.

Az alapján, ami itt 23:50-től történik, nincs is ezen mit csodálkozni:

A tartalmi formátum nyilván telitalálat: ha nem csak egy dj-mixet tehet fel az ember háttérnek egy péntek esti munkahételengedős lazításhoz, hanem egy élő streamet, ahol éppen hozzá hasonlók révülnek a világ egy másik pontján, akkor sokkal jobban megjöhet a kedve az esti tánchoz – nem beszélve arról, hogy ha arcot is lehet kapcsolni egy kiemelkedő zenei teljesítményhez, akkor sokkal hamarabb írjuk be az illetőt az új kedvenceink közé.

De hogy ne szálljunk le ilyen hamar a Boiler Room Budapestről, megkérdeztük Tollner Mátét, az Akváriumos esemény akkori szervezőjét, hogy ő milyen tapasztalatokat szedett magára azon az estén.

Egy kazánszobázás nem a világ

“A Boiler alapvetően egy nagyon hasznos platform, ami publicitást ad a művészeknek, ami azért az indulásakor sokkal nagyobb húzóerővel bírt. Korábban egy jobban sikerült BR-szett, plusz a tehetség és néhány jó kiadvány kombója már bőven elég volt ahhoz, hogy komoly fellépéseket zsebelhessen be a jövőben az artist. Ez a publicitás nagyobbat dobott az ifjú művészek ázsióján, mint egy Resident Advisor vagy DJ-Kicks mixfelkérés. Ma már sokkal kisebb a relevanciája a feltörekvőknek: rengeteget streamelnek, egyre szerteágazóbb műfajokból, heti 2-3 adásuk van, így kisebb a reflektorfény egy-egy szetten” – mondta el Tolo, aki az elmúlt tíz évben legalább húsz ötlettel kereste meg a Boiler Roomot, és

“ha csak a fele igaz, annak amit hallottam, akkor összesen minimum száz megkeresést kaphattak kis hazánkból.”

Tolo végül egy személyes kontakt mentén ismerkedett meg a cég senior kurátorával, akivel az első pillanattól kezdve egy húron pendültek, és hamar formát öltött a buli koncepciója – ami végül egy Lobster Theremin label night lett. “Ugyanitt fontos megjegyezni, hogy a buli hazai fellépői, Route 8, Imre Kiss, S Olbricht biztosan bezsebeltek pár új követőt aznap este, de az életük nem változott meg ettől, a fellépéseik nagy részét inkább a befektetett munkának, mintsem ennek köszönhetik.”

(Fotó: Boiler Room)

Imre Kiss szerint a BR behozta a bulit az emberek otthonába, és régen több DJ karrierjének volt katalizátora egy ilyen fellépés, de ő is csak megerősíteni tudta Tolo gondolatait: “nem éreztem a bőrömön, hogy valami nagy most elindult. Nem lett több külföldi felkérés, talán inkább csak csendben felkerültünk a nemzetközi térképre.”

“Illetve annyi változott, hogy ha Berlinben egy buliban bemutatkozok valakinek, akkor azzal válaszol, hogy ó, ismerem a zenédet.”

“Ezzel egy időben viszont árucikké is válhat az ember. Mint minden, a Boiler Room is egyre inkább a bizniszről szól. Egy ilyen hatalmas brand könnyen belecsúszik abba, hogy már nem kevésbé ismert zenészek számára szeretne lehetőséget biztosítani vagy egy különleges élményt nyújtani, hanem az exkluzivitásra – kislétszámú események, agyonhájpolt fellépők – épített márkanevet bocsátja áruba. Amikor csupán egy branded eventet akarnak eladni egy helyi klubnak vagy partiszervező csapatnak, úgy, hogy még csak nem is streamelik élőben a DJ-k szettjét, ott már egyértelműen nem a művészetről van szó” – árnyalja tovább a képet Pongrácz Barbi, aki Kali néven játszik a pesti éjszakában.

A magyar főváros egyik leghosszabb ideje aktív női DJ-je, a Technokunstos Dork szerint ha valamiben, akkor abban mindenképp elévülhetetlen érdemeket szerzett a Boiler Room, hogy sokak számára iskolaként funkcionált, egy csomó szett – főleg a stúdiós változatok – perspektívát nyitottak a tanulásra. A Designer Drums szervezőcsapat tagja és rezidense, Soundbank szerint pedig az sem hangsúlytalan szempont, hogy végre “nem végsőkig letisztult mix CD-ket, hanem hetenként egy jó adag konzerv-klubélményt, keverési kulisszatitkokat kaptunk, valamint sokkal több példát arra, hogyan lehetséges másképp csinálni ugyanazt.”

“Vitatkozni persze lehet, hogy mindezek jót tettek-e a színtérrel, szerintem viszont kár ezen siránkozni, minden a helyére fog kerülni.”

És valóban: lehet a Boiler Roomon sok fogást találni, de például többek között nekik köszönhető az is, hogy a szelekciós olló szélesre nyíljon – ahogyan egyre nagyobbat akarnak gurítani a DJ-k a közvetítéseken, tudva, hogy rajtuk a világ szeme, úgy ez azzal is jár, hogy sokan hajlandóak kimozogni a komfortzónájukból, és egészen változatos műsorokat lerakni a műfaji karantének ideiglenes lebontásával. Eljutni egy 70-es évekbeli recsegős soulból egy feszített tükrű hauzba? Sima ügy. És ugyanennyire fontos az is, hogy a BR a nyugattól távolabbi tájak, fejlődő országok helyi szcénáit is megmutatja, legyen szó az ugandai Nyege Nyege fesztiválról vagy arról, miért hajlandóak egyesek fél napot is utazni a Kaukázusig egy partiért.

És szerencsére a versenyhelyzet-teremtés is megvalósult: a Mixmag The LAB-je vagy a gondosan válogatott, szédítő helyszínekről streamelő francia Cercle csak kettő az egyre több jelentkező közül, mindez pedig kizárólag jól hathat a Boiler Roomra, ami így nem lazulhat bele a csillogó sikerbe, hanem muszáj lesz tovább fejlődnie, és élni az erejével. Jól élni.

Legyen bárhogy, azt nem tagadhatjuk el a Boiler Roomot kiötlő Blaise Bellville-től, hogy jó ötlet volt kilenc éve feltapasztani egy webkamerát egy warehouse-buliba, aztán kilőni azt az internetre. Kilenc év kellett ahhoz, hogy a BR idén októberben már saját fesztivált is szervezzen – és aligha fogják holnap kihúzkodni a kábeleket. És hogy mi mit tehetünk? Hát várjuk a következő Boiler Room Budapest-esemény alatti feszült kommenteket az egy perc alatt elkapkodott jegyekről!