Baba Aziz: “Egy heavy trip, ami után kicsit jobban érezzük magunkat”

Hat év telt el azóta, hogy Baba Aziz feltűnt a magyar trapzene lila horizontján, ami addig tulajdonképpen nem is igen létezett, de legalábbis nem abban a formában, mint ma, amikor már fullházra pakolja az On The Low brigád az Akváriumot. Az irónia plüsskaftánjába burkolt Lány, Nyár, ATM ráadásul bőven szedte az áldozatait a reppen túlról is, mindenféle arcok mutogatták egymásnak a Madách téren, az ember pedig elég hamar misztikus kultfigurává nemesült (a többi trekknek is hála, mint az Ármin Major vagy a Palvin Riddim), hiszen a nyilvánvaló viccfaktor mögül azért bőven kilógott a swagértői hozzáállás.

Aziz azóta trekkek sorát leszámítva nem is exponálta magát különösebben, fellépése sose volt, a műfaji közegen belül viszont megkerülhetetlenné vált a nevének felemlegetése, amikor fellángoltak a minőségről szóló diskurzusok. Aztán megérkezett 2023. júniusa, vele együtt pedig Baba Aziz első nagylemeze, a szuperszemélyes R.I.P.

Hosszú volt a megérkezés, úgyhogy elkaptuk pár kérdésre az alkotót.

TEB: – Előbb létezett Baba Aziz póló, mint album. Alapkérdés: miért kellett eddig várni erre?

Baba Aziz: – Amikor elkezdtem a Baba Aziz projektet, csak single-öket dobáltam ki. Ez egy ideig szórakoztató volt, de úgy éreztem, hiába alkotok több stílusban, külön-külön nincs akkora statementjük a számoknak mint egy albumra helyezve. Régi álmom volt, hogy egy egész estés (hehe) albumot hozzak létre ehhez a projecthez, amit teljesen egyedül prodolok. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, kicsit fel kellett szívódnom.

TEB: – Underground trapkingként vagy elkönyvelve, erre kaptunk egy lemezt, ami már csak nyomokban tartalmazza a műfajt. Ami valószínűleg jót tett neki, hiszen előbb jutnak róla az ember eszébe olyan zsánerek felett, inkább koncepciókban gondolkodó alakok, mint Kendrick Lamar vagy Chance The Rapper. Miért alakult ez így, mi alakította ezt így?

Baba Aziz: – A felszínes hallgatónak talán trapnek tűnt a zeném, de mindig is az experimentális R&B/Hip-Hop/Pop érdekelt. Babé Silának például High Love néven egy egész albumot csináltam, meg a következő lemezére is írtam három zenét ilyen stílusban, vagy ott van például Ohnody Water című száma, aminek az alapját szintén én írtam. Visszatérve, Baba Aziz név alatt valóban volt pár trapesebb hangzású szám, de azok főleg feat formájában születtek vagy csak szimplán nem én voltam a producerük. Ha meg nagyon szigorúan akarunk műfajokról beszélni, a trappes dobokon kívül azok a számok sem igazán nevezhetőek trapnek már csak azért sem, mert énekelek, és nem rappelek rajtuk.

Összefoglalva, a zeném mindig is táplálkozott a műfajból, de sosem volt igazán az. Az én szempontomból nézve az az egy-egy szám inkább kitekintés volt, mint valaminek a kezdete.

TEB: – Az albumi mérföldkő amúgy most azt jelenti, hogy Baba Aziz aktív lesz? Fellépés?

Baba Aziz: – Nah. Fellépés semmiképpen sem lesz. Sok értelmét alapból nem látom ilyen stílusú zenével, illetve 32 évesen már pontosan tudom, hogy mi érdekel az életben, és csak olyan dolgokat szeretnék csinálni amit tényleg élvezek. Új zenéken nyilván mindig agyalok, de nem lesz semmi elsietve. Rasta Tempo!

TEB: – Na és f*szért nem érzed, hogy mindened megvan?

Baba Aziz: – Vannak sötétebb gondolatok, amik akarva-akaratlanul átszaladnak az ember fején. A gyógyuláshoz meg kell küzdenünk ezekkel magunkban, akár úgy, hogy kimondjuk, kiírjuk őket.

Ezt az albumot elsősorban magamnak készítettem, azért, hogy leküzdjem pár félelmemet, és hogy kiadhassam magamból ezt a sok hülyeséget.

Amúgy meg köszönöm a kérdést! Már szerencsére jól vagyok, és egyáltalán nem érzem így.

TEB – Egyébként miért R.I.P.?

Baba Aziz: – Pont az előzőek miatt. Ezzel az albummal régi énemet, érzéseimet, rossz gondolataimat temetem hülye gondolattöredékek formájában. Az egész album igazából egy “outro”-szerű hanganyag, majdnem ez is lett a címe, de végül mégis a R.I.P.-et választottam, mert úgy éreztem, ez jobban leírja ezt az elgyászolós hangulatot. De fontos hozzátennem, hogy ennek ellenére ez nem egy negatív, depressziós albumnak készült, hanem inkább egy heavy trip akart lenni, ami után kicsit jobban érezzük magunkat. Kicsit halál is és kicsit újjászületés is.

TEB: – Yungmatka barátunk a primetime Kanye hangzásának megidézéséről írt a Turbinás albumhallgatós buli kapcsán, és a soulmintás, sokrétű, váltogatós zenék tényleg megkerülhetetlenül elénk vetítik az öreg Dropout Bear-t. Inspirált ő téged? Ha igen, ha nem, ki még?

Baba Aziz: – Nyilván tagadhatatlan Ye hatása a mai könnyűzenére és hiphopra. Gyerekkoromban, szüleimnek köszönhetően, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nagyon sokféle jó zenét hallgattunk a kocsiban meg otthon. Első emlékeim is zenével kapcsolatosak. Klasszikuson, soulon, jazzen, blueson, psychedelic rockon, rock operákon és népzenén át kaptam mindent tőlük. Illetve van két idősebb bátyám, akik, amikor már nagyobbak voltak, szintén sok zenét hoztak haza és zúdítottak a családra.

De szerintem alapból jellemző a 90’s gyerekekre, hogy ránk már nagyon diverz műfajok ömlöttek például az MTV-ből. Teljesen megszokott volt, hogy egy rave-es Prodigy után egy full elborult Björk, majd egy seggrázós Nelly szám jött. De ha konkrét előadókat kell kiemelni, amik a legnagyobb hatással voltak rám, akkor kiskoromban a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera, serdülőként a Radiohead (foleg a Kid A es az Amnesiac), aztán fiatal felnőttként Kanye West, James Blake ás Arca korábbi cuccai. Jelen pillanatban a Nagy Emma Quintet-et tartom a leginspirálóbb magyar zenének és Emmát a legjobb / legérdekesebb énekes-dalszerzőnek.

TEB: – Vannak még projektek, amikről nem tudunk, de készülőben vannak, és esetleg mégis tudhatunk róluk, mielőtt még elkészülnének?

Baba Aziz: – Az új zenei ötletekkel, tervekkel kapcsolatban még nem mondanék semmit. Viszont R.I.P. merch jön majd hamarosan!

(Szavak: Unger András / Fotók: Kersner Máté)

Published June 15, 2023.