2022 tavaszán végleg megérkezett a humor a magyar technóba
Minden idők Arzenálos mémesője.
Megható dolog történt tegnap az egyik legnagyobb hazai bulikulturális Facebook-csoportban, a THE KIDS WANT TECHNO!-ban. Olyasmi, ami nem sűrűn történik meg, de amikor igen, akkor felvillanyozó energiahullámokat indít el, amikre még többen és többen rá tudnak csatlakozni. Tervezetlen közösségépítés. Spontán tömegvibing. Együttröhögés ismeretlenekkel. Brandépítő szakemberek egész karrierjük során azért imádkoznak, hogy legalább szökőévente összehozzanak hasonlót.
Ez a valami egy napra megroppantotta a magát gyakran túl komolyan vevő műfaj acélfalait, örömet fugázott a kötelező szigor repedéseibe, talán még a korábban korábbi nevén mások zenéit lenyúló SNTS maszkja is lehullt valahol a messzeségben.
A dolog előzménye: emberek a reggeli órákban az Arzenálban
körbe álltak, és körtáncot jártak.
Mármint nem a klasszikus formanyelv szerint, összekapaszkodva, félig-meddig szabályozottan, folklorisztikusan kötött szerkezetben, hanem mindezek nélkül. Ahogy emberek révülni szoktak, csak éppen egy KÖRÍVBEN, középen helyet hagyva a levegőnek. Mindezt onnan lehet tudni, hogy videó készült róla (abból van a nyitóképünk, az arcokat kitakartuk), és ebből indult el minden. Minden alatt pedig azt értjük, hogy
olyan mémelés indult be a videó kapcsán, amire egy jobb világban a legendás Worst Techno Memes Ever Group Page FB-csoport adminisztrátori bizottsága is példaként mutogatna.
Nézzük, hogy lássuk:
Üröm az örömben, hogy több mém is érthetetlen módon törlés áldozata lett időközben, de, mint tudjuk, az internet nem felejt, a budapesti és környéki techno- (pontosabban, elnézést: ebben az esetben inkább már hardtechno-, hardstyle-, kindertechno-) közeg legfelemelőbb geghullámát előidéző esetet pedig szerintünk érdemes a krónikákba foglalni, hogy húsz év múlva térdünk elnyűtt kalácsát csapkodva ismét remekül szórakozzunk.
Húsz év múlva tehát találkozunk a hintaszékekben, addig is még több jóllevést, ne vegyétek túl komolyan magatokat – elég, ha a dj szettek azok. Béke és szabadság!
(Szavak: Unger András)
Újra TELEKOM ELECTRONIC BEATS FESTIVAL Budapesten!
JÚNIUS 10 👉 nyitóesemény 👉 a jövő hazai hangjai
JÚNIUS 11 👉 fesztivál 👉 Django Django, Elderbrook, Priya Ragu és sokan mások a Főzdeparkban
Published May 31, 2022.