Az Aranyélet nem csak a magyar sorozatok között, de a soundtrackjével is újat mutatott - Electronic Beats Hungary

Az Aranyélet nem csak a magyar sorozatok között, de a soundtrackjével is újat mutatott

Kifejezetten izgalmas zenék szegélyezték a Miklósi család drámáit a HBO saját gyártású sorozatában, és ha már így alakult, feltettük kérdéseinket Weyer Balázsnak, az Aranyélet zenei szerkesztőjének.

Hogy toronymagasra rántotta a lécet a magyarországi sorozatgyártásban a három évvel ezelőtt útnak indított Aranyélet, az aligha kérdéses. A harmadik, 2018 végén bemutatott évad a maga olykor egészen szélsőségesre (sőt, meglehetőse véresre) font történetszálaival ugyan már jócskán megosztotta a közönséget és a kritikusokat is, az viszont mindenképpen vitán felül áll, hogy zenei fronton derék evolúció zajlott le.

Itt a harmadik évad playlistje – benne Volkova Sisterstől kezdve Middlemist Reden át Miusig -, alatta pedig kérdéseink, amiket a sorozat supervisorának tettünk fel.

Telekom Electronic Beats: – Az első epizód vége baljós, pulzáló absztrakt hiphoppal ér véget, a viperás támadásnál hasonló hangulati síkon mozgó, dark-ambient lebegés uralkodik el. Jól érzékelem, hogy a sorozatban a saját határaikat (külön-külön is) egyre durvábban feszegető Miklósiék karakterfejlődéseihez, illetve a számos erőteljes jelenethez kapcsolt dalokhoz az olyan hívószavakat lehet elsőként hozzárendelni, mint a nyugtalanító és vészjósló?

Weyer Balázs: – A zene nagyon fontos dramaturgiai eszköz egy filmben. Azon kívül, hogy az egyes karaktereket elég pontosan körbe lehet rajzolni a hozzájuk fűződő dalokkal, van a filmzenének egy olyan rétege, ami sokszor alig észrevehető, de mégis meghatározó a szerepe. Az egyes jelenetek érzelmi világát kitágítja, megerősíti, vagy meg is előlegezheti. A „vészjóslás” is egy ilyen szerep, zenével igen jól lehet érzékeltetni, hogy most valami borzasztó van készülőben – ami aztán nem biztos persze, hogy bekövetkezik, de ez is lehet dramaturgiai cél.

“Ilyenkor másodpercek is számítanak, hogy melyik pillanatban, milyen kép alatt indítod el a feszültséget, vagy hogy mikor oldod fel, mikor adsz egy kis pihenőt a nézőnek.”

Az Aranyéletben elég sok vészjóslásra és nyugtalanításra van szükség, ez a történetből következik, nyilvánvaló, hogy ez a zenében is érvényesül. Ezen felül az is fontos, hogy az egyes karaktereknek megvan a maga külön zenei világa: Attila a nyolcvanas évek közepe-végének rockzenéjét szereti, Márk inkább a hip-hop irányából jön, de a zene hangulatfestő részeiben ezt nem mindig szükséges érvényesíteni.

TEB: – Cél volt, hogy a korábbi évadokhoz képest a zenék is egy sokkal sötétebb irányba induljanak el? Illetve milyen egyéb megfontolások alapján húztátok be a zenéket az Aranyélet harmadik évadjának egyes jeleneteihez és az egyes epizódzárásokhoz?

WB: – Nincsenek külön zenei célok. A filmnek vannak céljai, azt szolgálja minden és ezek a célok összefüggenek. A fény, a jelmez, a díszlet és a zene is. Nyilván ezeket a célokat próbálom az én ízlésemnek leginkább megfelelő módon eltalálni, de ez a munka nem arról szól, hogy a kedvenc számaimmal rakok tele egy filmet. A harmadik évadra már kialakult zenei világa volt a filmnek. A score-t végig minden évad esetében az Uptown Fellaz készítette, az egyes karakterek zenei világa is ismert volt már, tehát egy jól körülrajzolt világon belül mozogtunk.

Vannak talán tudatosan nem érzékelhető szálak is, hogy egy-egy finom, nyúlfarknyi motívum hogyan kísér végig egy szereplőt vagy egy-egy dramaturgiai jelenettípust. Kicsivel kevesebb szobapopot használtunk talán, mert az elsősorban Mirához kötődött, aki eléggé megváltozott, nem csak felnőtt, hanem meg is keményedett a három évad során… Nekem a zeneileg meghatározó jelenetek közül a legjobban sikerültnek a negyedik epizódot záró Automatic-szám, a Monster elhelyezése tűnik, illetve nagyon szeretem, ahogy visszatért a Barbaro „Kesergés”-e az ötödik epizódban, ami az első évad zeneileg legerősebb pillanatában szerepelt, amikor Janka hazalátogatott a szülőfalujába.

Annak is nagyon örültem, hogy a sorozat miatt felfedeztem magamnak Iamyankot. A Janka vajúdása közben a Hajtók dalát éneklő, vagy inkább dünnyögő Attilát pedig nem fogja elfelejteni, aki látta. De a korábbi évadokban szereplő zenekarok közül ismét feltűnik a Mayberian Sansküllots, a Volkova Sisters és a Tankcsapda is, akiknek szereplése minden évad végén szintén egyfajta dramaturgiai rím. Utóbbi, és még sok más zenei találat, például a már említett Monster is a showrunner Krigler Gábor találata volt, miközben a két rendező, Dyga Zsombor és Mátyássy Áron is nagyon klassz dolgokat hoztak be, úgyhogy nem magamat ajnározom itt, hanem őket.

TEB: – Talán a főcímdal mutációja a leglátványosabb: melankolikus gitáros tételből a második évadra már egy komorabb, erősödő lüktetéssel dolgozó darab lett, a harmadikra pedig egy kifejezetten jéghidegen borzoló dal. Ez egy jó előre eltervezett fejlődés volt?

WB: – Előre tervezettnek nem mondanám. Annyit tudtunk az első évad után, hogy az eredeti feldolgozásaival akarunk menni a további évadokban. Általában a főcímzene az egyik legérzékenyebb és legnehezebben megoldható kérdés, az Aranyélet esetében viszont az volt meg először.

“Fülöp Peti szerzeménye egy ideje már ott pihent az egyszer jönni fog egy film, amiben ezt használni akarom-mappámban, és amikor eszembe jutott a forgatókönyv olvasásakor, és elővettem, ledöbbentem, hogy mennyire passzol, mintha direkt az Aranyélethez írta volna.”

Azt akkor újra felvettük, de megtartva a Peti által egyedül, otthon rögzített eredeti felvétel technikai és érzelmi karcosságát. A többi évadnál azt tudtuk, hogy női hangot akarunk, a második évad esetében több verzió közül választottuk Jónás Veráét, a harmadikban viszont már eleve csak Sonyát kerestük meg, akinek egy száma a második évad végén már elhangzott és már akkor beszéltünk róla, hogy ő legyen a harmadik évad főcímének a hangja. De a sorozatban egyébként más feldolgozásokban is megjelenik a Family, egyszer elhangzik az eredeti, Fülöp Péter által otthon rögzített verzióban, illetve Sena és még a Volkova Sisters előadásában is. Összesen tehát hat különböző verzió szerepel belőle a filmben.

Az biztos, hogy az Aranyéletet sokáig fogják még referenciaként emlegetni filmes sulikban és újabb hazai sorozatok stábértekezletein, és ha már így alakult, akkor remélhetőleg a zenei kurációra is legalább ennyire fognak odafigyelni a leendő gyártók.