"A korábbiaknál is fontosabb, hogy a vidéki bázis megmaradjon" - kanyarban a 16. Alkotótábor

“A korábbiaknál is fontosabb, hogy a vidéki bázis megmaradjon” – kanyarban a 16. Alkotótábor

És már nem csak a minimál szerelmeseinek.

Leírni is súlyos, hogy az évente megrendezett Alkotótábor már 2004 óta boldogítja a szikárabb, kevésbé hatásvadász elektronikus zenék elkötelezettjeit, akik a “minimáltábor” sokadik költözése után is jobbára kitartanak a nyári találkozó mellett – van, aki családos emberré válásának ellenére, illetve azzal együtt, miközben az évek alatt a fiatalabb generáció is felfedezte magának azt a mesterséges úton előállíthatatlan, baráti vibe-ot, ami a gyenesdiási őskor óta jellemzi az összeröffenést, szóval minden jel szerint az utánpótlás miatt sem kell aggódni.

A három főszervező, az időközben a Technokunsttal és az Aktrecordsszal nagyot dobbantó Isu, valamint a vidéki gerincet alkotó Fiba és Wuki máig fáradhatatlanul tolja ezt a szekeret, úgyhogy utóbbi kettőt kérdeztük meg az idei merrehányméterről – és nem csak azért, mert a 16. Alkotótáborban mi is részt veszünk egy saját helyszínnel, benne agytágító nyáriegyetemmel.

Wuki, Fiba és Isu: az Alkotóügyi szentháromság (2013-ból)

TEB: – Idén ismét új helyszínre megy az Alkotó. Mi szól a nógrádi szpot mellett? Nem nehéz érzés elhagyni a balatonközeliséget?

Fiba: – Az új helyszínt részben kényszerhelyzet szülte. Előző helyünk, Szántódpuszta szervezetileg a Helikon Kastélymúzeumhoz tartozik, amely pályázati forrást nyert a területre, amit felújítanak. Ennek nagyon örülünk, de kellemetlen hozadék, hogy a fenntartó a tavalyi év végén már nem kötött szerződést erre hivatkozva. Határozottan nem azért, mert rendezvényünk zavart volna valakit, inkább a bizonytalanság az oka mindennek, nem tudtak kötelezettséget vállalni addig, amíg le nem tisztul a felújítással kapcsolatos ütemterv. Mi sajnos nem tudtunk tovább várni, ezért elkezdtünk alkalmas helyszínek után keresgélni. Az utóbbi években szerintem a balatonközeliségnél komolyabb értékek adják az Alkotótábor hangulatának gerincét. Nekem különösen nehéz elhagynom a Balatont, mert Keszthelyen élek, de látva az új helyszínt, egyáltalán nem vagyok bánatos, szerintem remek hangulatú placcot találtunk.

Wuki: – 15 éve szervezzük az Alkotótábort és pont tíz éve annak, hogy egy hasonló interjú keretében beszélgettünk veled az akkor előttünk álló helyszínváltozásról. A köztes időben még Balatonkenesén is megfordultunk, szóval úgy tűnik, van valami sorsszerű abban, hogy 4-5 évente új helyszínre költözik a rendezvény. 🙂

A legismertebb hazai fesztiválokat talán el sem tudnánk képzelni új helyszínen, hiszen mindegyik esetében komoly identitásképző tényező a lokáció, ezzel szemben nálunk a fő vonzerőt a közösség és az elektronikus zene hiteles képviselete adja.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a helyszín másodlagos, sőt, igenis fontos tényező, amelyet minden váltás előtt komoly körültekintés előzött meg, ugyanakkor hiszem és a jövőre nézve is bízom abban, hogy a költözés hozzájárul a rendezvény organikus fejlődéséhez az alapvető értékeink megtartása mellett.

(Fotó: Kocsis Roland)

TEB: – Régen az Alkotótábort félhivatalosan megelőzte a minimál jelző is. Ma a lineup alapján ez már nem érvényes, amit nyilván a korszellem és az új, izgalmas zenei irányok is természetszerűleg megköveteltek. Mégis, mi volt a vezérelv a lineup kialakítását illetően?

Fiba: – Valóban, minimáltábornak indult, de ez a kifejezés akkor még nem volt ennyire elcsépelt, mint manapság, továbbá mi is sokat változtunk a szcénával együtt. Viszont a közönségünkben megvan az a nyitottság, amitől működik az a modell, hogy kevésbé ismert, de izgalmas dolgokat mutatni tudó embereket is elhívjunk.

Wuki: – Szerencsére úgy áll a hazai szcéna helyzete, hogy nagy a merítési lehetőség a jobbnál jobb szelektorokból és producerekből, akik hitelesen képviselik az általunk preferált elektronikus zenei műfajokat, ebből fakad ugyanakkor az a hálátlan szerep is, hogy sokaknak nem jut lehetőség azok közül, akiket kedvelünk és ott lenne a helyük a fellépők között.

TEB: – Az Alkotó régen az egyik elsőszámú találkozóhelye volt az underground tánczenék vidéki követőinek, ugyanúgy megjelent ott a tébányai technós, mint a bajai minimálos vagy a székesfehérvári Chrom és Crimson. Mi a helyzet ma? Mik a tapasztalatok az előző évekből?

Fiba: – Úgy érzékelem, hogy ez hasonlóan alakul mostanában is. Aki elektronikus zenei fan, előbb utóbb ránk talál, függetlenül attól, hogy hol él. Nem végeztem ezzel kapcsolatban mélyebb közvéleménykutatást, de a visszajelzésekből az derül ki, hogy most is sokan érkeznek vidékről. Eddig a nyugaton élőknek kedvezett a helyszín, most ez némiképp megfordult, az ország északi és keleti végein élők könnyebben eljutnak hozzánk az idei évben. Budapesttől most is kábé egy órányi utazásra vagyunk.

Tánc, itt még Szántódpusztán 2018-ban (Fotó: Balogh Brigitta)

Wuki: – Saját tapasztalatok révén hosszasan tudnék elmélkedni a vidéki szcéna sanyarú sorsáról, azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a helyi fanatikus arcok tesznek az elektronikus zenei mikroközösségek fennmaradásáért. Azt gondolom, hogy ehhez a küzdelemhez, – ha más nem a puszta létezésével -, hozzá tud járulni az Alkotótábor, hiszen egyfajta igazodási ponttá, vagy, ha kicsit nagyképűen akarok fogalmazni, intézménnyé vált az elmúlt 15 év során. Szervezőként hatalmas lelkesedéssel tölt el az a rengeteg pozitív visszajelzés és érdeklődés, amelyet egy-egy vidéki buli kapcsán tapasztalok a táborral kapcsolatban.

Lehet, hogy az egykor vidékinek számító alkotós fellépők egy része már a fővárosból érkezik, de talán a korábbiaknál is fontosabb, hogy a vidéki bázis megmaradjon mind az alkotók, mind a közönség részéről.

Fibának és Wukinak köszönjük, itt pedig egy sejtetőleg ható fotó az új helyszín megközelítéséről:

(Fun fact: a nyitóképet a cikk szerzője készítette a 2008-as Alkotótáborban.)