Electronic Beats Hungary

A The XX harmadik tagja, Romy is becsekkolt egy új dallal

Mialatt várunk-várakozunk arra, hogy a The XX nemrégmúltbeli bejelentése, miszerint új zenével készülnek, testet öltsön, az egyes tagok sem vesztegetik a saját és a mi időnket. Oliver Sim év elején megjelent Hideous Bastard albuma és Jamie XX legutóbbi kislemeze, a Kill Dem (ennek az eredeti elgondolású bulifelvételes videóját itt mutattuk be) után Romy Madley Croft énekesnő is kiadta életének második szólódalát, amin a feltörekvő producerrel, Fred Againnel dolgozott együtt.

A trekk, amit ő úgy hív, hogy érzelmes zene, amire táncolni is lehet, a klubozás gyógyító és közösségi erejéről szól. “Nem kell annyira erősnek lenned” – szól a mindenkinek szóló univerzális üzenet, nagyjából az it’s okay not to be okay párja.

De ha már így megpendítettük a The XX folytatását is, tegyük hozzá, mert ez sokakat érdekelhet, hogy ezeken a húrokon egyelőre Oliver játszott, aki így fogalmazott: “Ez a zenekar mindig is az otthonom és elsőszámú prioritásom lesz. Normális esetben nem beszélnék Romy és Jamie nevében, de tudom, hogy ők is így éreznek. Azt hiszem, a szólóprojektjeink mindannyiunkat csak izgatottá tettek. Hogy fogják ezek megváltoztatni a zenekart? Mit tanultunk külön-külön? Felvételek persze még nincsenek, de biztosan lesz még zene a The XX-től.”

A The XX egyébként utoljára 2017-ben jelentetett meg zenét.

Kövess minket itt is, ott is:

Published November 15, 2022.