A lemezgyűjtők köztünk élnek

Régóta tátongó űrt tömött be a Budabeats kiadót navigáló DJ Gandharva, amikor létrehozta az Independent Label Fairt: a magyarországi független kiadók végre egyetlen erős szövetbe rendeződve halászhatják össze maguknak az érdeklődő füleket – és tehetik ezt meg extrán fókuszáltan a szeptember 21-ei szombati rendezvényükön.

Na de hogyan néz ki 2019 Budapestjén egy elhivatott lemezgyűjtő, és mit gondol a lemezgyűjtésről? Minden kiderül, vagy ha nem is minden, majdnem minden, de legalábbis sok minden!

PETRÁNYI ZSOLT, kurátor

Miért veszel lemezeket?
A zenegyűjtés szerintem minden elkötelezett zenehallgató számára egy ponton felmerül. Ma már nem evidencia, hogy fizikai hordozón is megvedd a kedvencedet, mert például a Spotify-on is tudsz gyűjteni és hallgatni. Remélem azonban, hogy a fiatal generációban is megfogalmazódik, hogy felelősséget vállaljon azokért a zenészekért és azokért a kiadókért, akiket szeret, és megérzi, hogy mennyire más az, hogy ha a kedvenceit fizikai hordozón is magáévá teszi.

Mióta gyűjtesz vinylt?
A 70-es évek végén kezdtem el gyűjteni, először kazettákon, később bakeliten. Eleinte a 80-as évek extrémebb zenéit, punk zenéit, ez az akkori diákkorszak szűkös anyagi keretei között nagyon kis léptékben mozgott. Amikor aztán elkezdtem dolgozni, a 90-es évek elején, akkor már a CD-korszaknál tartottunk, és akkor elég nagy CD-gyűjteményem lett az alternatív zenei szcénából. Ekkor történt egy érdekes fordulat. Lakást kerestem, és egy olyan lakást néztem meg, amit a tulajdonos lánya árult. Sajnos addigra a lakás tulajdonosa már elhunyt.

A lakás ki volt már nagyrészt pakolva, de a fal mellett nagyon sok bakelit lemez sorakozott. Mind amerikai és más külföldi kiadók lemezei voltak. Persze rögtön megkérdeztem: ezek mennek, vagy maradnak?

Elmondta, hogy az édesapja kultúrattasé volt, és így gyűjtötte ezeket a lemezeket. Mivel tetszett a lakás, megkérdeztem tőle, hogy ha megveszem, nem hagyná-e itt a bakeliteket, hiszen én ugyanott hallgatnám őket, ahol az édesapja tette. Végül a lemezek egy részét otthagyta, így újra nagyon erősen azonosultam hanghordozók tárgyszerűségével és történetiségével. Ekkor a CD-ről visszaváltottam a bakelitre, azóta folyamatosan bővítem a gyűjteményemet.

Mi okozza a legnagyobb örömet a lemezekben?
A felfedezés. Ennek több csatornáját tartom nagyon fontosnak. Az egyik legizgalmasabb és elvehetetlen csatorna a kommunikáció. Nagyon szeretek úgy lemezt vásárolni, hogy bemegyek egy lemezboltba, ahol ismerik is az ízlésemet. Ha nem, akkor is megkérdezem, hogy ezen és ezen a területen mit ajánlanak. Nagyon sokat tesz hozzá a lemezgyűjteményemhez ez az ajánlati network. Van egy belső kis projektem. A megvásárolt lemez borítójának a belső oldalába ceruzával beírom a vásárlás napját meg a helyét. Fontos a döntéshozatal pillanata. Erre naplóként tekintek. Budapesten vettem, vagy külföldön, éppen miben voltam… számomra ez is hozzátesz.

Hogyan kötődsz a független kiadókhoz?
A weben sokszor bukkanok kiadókra, akiknek az első vagy második kiadványát veszem meg. Nem járok utána, hogy mi áll mögöttük – egy befektető, vagy néhány lelkes fiatal – hanem zenei oldalról ítélem meg őket. Itt van viszont az ILF, egy rendezvény, amelyik ezeknek a kiadóknak a munkáját tematizálja és arccal ruházza föl őket. Emiatt simán lehet, hogy vásárolok egy eddig ismeretlen kiadótól, mert szimpatikusak, és tudom, hogy küzdenek azért, hogy azok a lemezek megjelenjenek.

Ismered ezeket a kiadókat?
Nem, és örülök, hogy nem ismerem őket, mert annál izgalmasabb lesz ez az esemény.

BONTA GÁSPÁR, építész 

Miért veszel lemezeket?
Harmadik generációs lemezgyűjtő vagyok. Nagyapám rengeteg lemezt halmozott fel a század derekától, klasszikusokat, francia sanzonokat, sokféle zenét. Ezeket jellemzően külföldi útjairól hozta. A mai napig van a családunkban pár működő gramofonlejátszó. Aztán jött apám, aki az ő fantasztikusan művelt és intelligens módján kezdte a lemezeket úgymond visszafelé is gyűjtögetni. Őt már a mindenféle cseh, lengyel, nyugati lemezek másolatai érintették meg, vagyis hogy az volt hozzáférhető. Nagy jazz freak, és ez nyilvánvalóan átragadt rám is. Mondjuk mindig is szerettem a műfajt, és igazából a Pablo volt meghatározó abban, hogy elkezdtem gyűjteni a lemezeket. Későn történt meg, nagyjából öt éve, tehát a harmincas éveim környékén kezdtem el felépíteni a gyűjteményemet. Ez egy nagyon heterogén, nagyon furcsa, de nagyon koncepciózus sztori.

Mi a koncepció?
Komplett albumok, amik az életem egy adott szakaszában sokat jelentettek. Tehát én is visszafelé gyűjtök inkább – egyelőre.

Mit gondolsz a független hazai lemezkiadásról?
A szocializmus alatti, piaci alapokat nélkülöző művészettámogatás véleményem szerint alapjaiban rontotta el a magyar művészet sok területének jelenkori megélését. Hozzászoktatott ahhoz, hogy állami pénzből kell és lehet csak művészetet gyártani. Ez egy hibás koncepció.

A művészeti szabadpiac még mindig bébiszteppekben jár, mint egy bicebóca őzike, le-leseggelve a jégen.

Működget, vannak gyűjtők, egy aukción most már nagyon szignifikáns eladások vannak, koncerten tömegek, a fiatal magyar együttesek újra kiadnak lemezeket. Ez tök oké, de nem működik még úgy, ahogy ez működhetne, vagy működhetett volna akkor, ha autonómiára, piacon élésre szoktatta volna az állam a művészeket, legyen ez lemezkiadás, műtárgykereskedelem, filmgyártás. Ezeket illetően a mostani időszakban éledezünk, szerzünk önbizalmat.
A független kiadók esetében, gondolom, nem túl széles piaci szegmensről van szó, így ezeknek az embereknek le kell tudniuk ülni egy asztalhoz. Piaci versenytársnak, de ugyanakkor a közös ügy miatt bajtársnak kell tekinteniük egymást. Nekem ez viszonylag ismeretlen szcéna, az ILF-ről is azt hittem, hogy egy külföldi formátum, amit elkezd itthon valaki csinálni. Úgyhogy az, hogy ez egy itthoni szerveződés, ez tök újdonság, és nagyon jól esik. Nem tudtam, hogy ennyi kiadó működik, mivel nem ismertem őket. De majd most!

ADAMKÓ PÉTER, barlangi búvár

Miért veszel lemezeket?
Két dolog miatt gyűjtök lemezeket. Az egyik a felfedezés öröme. Rengeteg olyan hanglemez van, ami nincs fent se Shazamon, se Spotify-on, de Youtube-on, sem sehol. Sok stílust, irányzatot vagy előadót úgy ismertem meg, hogy hallgattam lemezt, olvastam a lemezgyűjtésről, külföldi interjúkat bújtam. A másik ok a hangminőség: a lemezhallgatásnak minősége van, értéke van. A vinyl analóg technikájának a hangját nem tudják semmilyen jelenlegi technológiával túlszárnyalni. Mostanában az a tapasztalatom, hogy az új nyomások is kivételes minőséget képviselnek. Van, hogy újranyomások sokkal jobban szólnak, mint a régi első nyomatok.

Mi okozza a legnagyobb örömet a lemezekben?
Az, hogy megfoghatom, megszagolhatom, ott a 30×30-as a borító, el tudom olvasni, van egy jó kép, jó grafika, tipográfia, vizuális értéke is van, jó ránézni a polcon. A másik a hangzás, amit az imént említettem.

Mit gondolsz a független hazai lemezkiadásról?
Vannak köztünk fiatal arcok, akiknek nagy szerepük van abban, hogy a hazai lemezkiadás újraéledt. A szakmámból adódóan (barlangi búvároktató, barlangi mentő és kutató – a szerk.) sokat járok külföldre, és azt látom, hogy ott is drasztikusan visszatért a bakelit.

Ja, bocsi, én így hívom. Tudom, hogy nem is bakelit, és ez sok gyűjtőnek szentségtörés, de szerintem mindenki érti. Nagyapámnak Kalef volt, nekem Moszkva tér, a gyerekemnek meg Széll Kálmán tér lesz.

Szóval 2008. környékén külföldön is visszatért a lemez, és az elmúlt négy évben itthon is egyre több kiváló minőségű lemez jelent meg új, független kiadók gondozásában. Vannak régebbiek is persze, például a Trottel Records, ami 1990 óta létezik, és kifejezetten egy szubkultúrát céloz meg, úgymint punk, hard core, metal, tehát az erősebb vonal. 2004 tájékán alakult meg a Moiras Records Kovács Laciékkal, akik 10-15 olyan kiadványt jelentettek meg, amiknek a hatvanas, hetvenes években kellett volna megjelenniük. Az akkori rezsim ezt nem engedte, de 30-40 évvel később megjelentek. Hatalmas elszántság és kutatómunka van emögött. A Budabeats is nagy kedvencem Pentelényi Palival a színfalak mögött. Ők leginkább mai, kortárs művészek felvételeit adják ki, de elfeledett tételeket is leporolnak, új kontextusba helyeznek. Aztán ott van a Budapest Vinyl, amit Kovács Raszta Tamás azért hozott létre, hogy ami gyerekkorában nem jelent meg lemezen, azt kiadja. Mára már több mai előadó albumát jelentette meg bakeliten. A Grund Records is fontos kiadványokkal jött ki az elmúlt években, Mihalik Ábel Abel Label-je pedig nemrég jött ki első kiadványával, a Won’t give a funk-kal, iszonyat jól szól a lemez!

Hogy állsz az ILF-el?
Nehéz felvenni a versenyt a digitális korral, és az ILF egy hiánypótló és kiváló fórum arra, hogy a kiadók, akik közös missziót teljesítenek, összejöjjenek, és együtt mutatkozzanak be az egyre nagyobb közönségnek. Ezeket az izgalmas és elszánt közösségeket, műhelyeket egyre több fiatal ismeri meg. Friss levegő, ha érted, mire gondolok.

Azt tudtad, hogy 40 kiadó lesz ott?
Hú, baszd meg, akkor lesz bőven újdonság nekem is, pedig azt hittem, jobban képben vagyok.

SZABÓ SIMON, színész

Mióta veszel lemezeket?
1995-ben csúsztam rá a lemezvásárlásra. Azok a zenék, amiket a kilencvenes években a kedvenc DJ-ink szettjeiben hallottunk, nem voltak hozzáférhetőek más formában. Ez az egész egy közösségi dolog volt, nagyjából ugyanazokért az előadókért voltunk oda. Így, ha az egyik megvette ezt a lemezt, akkor a másik amazt szerezte be, aztán kölcsönadtuk egymásnak, meg közösen hallgattuk őket.

Az döntötte el, hogy épp kihez megyünk brancsolni, hogy kinek van lemezjátszója. No meg, hogy kinek milyen.

Idővel bejött a lemejátszókultusz is. Van, akinek csak egy Teslája van de a másiknak már egy Taya, vagy Akai, de hú, az szíjas, az nem jó, kinek van direct drive-os, mert az tartja jobban a sebességet. Akinek meg Technicse volt, az volt az isten. Keverőről akkor még álmodni se mertünk, de aztán később az is lett, és lehetett dj-zni. Akkor ébredtünk rá, hogy már rohadt sok lemezünk gyűlt össze.

Ez közel 20 éve volt. Mit és hogyan gyűjtesz most?
Figyelem a kedvenc zenekaraimat, és közvetlen tőlük rendelek lemezeket, ha van vinyl megjelenésük. Vagy bemegyek a Wave-be a Sanyiékhoz, és ott rákérdezek, hogy jött-e valami. Nem böngészek online lemezboltokban, sem Discogson. Nekem ez a netes böngészés nem jött be, szeretek fizikailag találkozni a lemezzel. Ha megyek külföldre , biztosan meglátogatom a helyi lemezboltokat. Ha például Londonban vagyok, nem hagyom ki a Black Marketet, vagy a Phonicát, de körülnézek más boltokban is.

Gyerekek mellett hogy megy a lemezhallgatás?
Hál’ Istennek ők még nem kattantak rá, bár Igor már szkreccsel. Van egy telefonos app, valami baby scratch. Felmondok szöveget, és azt tudja szkreccselni a mobilomon. Ezt nagyon nyomja. Múltkor kérdezte, hogy mikor szkreccselhet lemezjátszón? Mondtam, hogy egyelőre még ne! Lehetőleg ne tegye tönkre a lemezeimet.

Mit gondolsz az ILF-ről? Mennyire ismered azt a 40 kiadót akik jelen lesznek?
Egyáltalán nem ismertem eddig a kezdeményezést, sem a kiadókat, de
nagyon jónak tartom. A hazai zenekarokat elég sokan ismerik, fontos, hogy megismerjék a hazai kiadókat is! Ez egy komoly értékkel bíró szubkultúra. 40 kiadó, az nem semmi, tényleg meglepődtem! Sajnos egyelőre nagyon kis réteg fogyaszt minőségi hanghordozókról zenét, köszönhető ez a zene neten való terjedésének. De ezt mostanában változni látszik. A mikrohullámú sütőben készült ételek és a frissen, jó alapanyagokból készített, minősegi fogások között legalább akkora a különbség, mint egy mp3 es egy vinyl között. Tessék csak kipróbálni!

Szeptember 21-én találkozunk az Eiffel téren, de egyébként meg a komplett Telekom Electronic Beats Festivalon is!

Interjú: Farkas Dávid
Fotók: ILF/Németh Dániel

Published September 18, 2019.