3 friss, zsánertelen album a széllel bélelt tél kibírásához

Így köszönt be a 20-as évek műfajtalansága: Kaytranada elvágyódóan nyárias, Georgia hideg napsütésben ablakon kibámulós, a nyitóképen velünk farkasszemet néző Mura Masa felrázó.

Szavak: Dömötör Endre

Ha volt a tízes éveknek átfogó fejleménye a popzenében, az a táncos stílusokban is jellemző módon megjelent zsánertelenség, amiben a műfajok és alstílusok részleteiben már alig valakit érdeklő, ugyanakkor természetes módon keverednek. Ha lesz a húszas éveknek egyszerűen kijelölhető útja a popban, az ennek a folytatása lesz. Három friss, inkább otthon, mint klubokban jól szóló, de azért táncos lemez alábbi példatárunkban.

Kaytranada: Bubba

A haiti származású, kanadai dj-producer-remixelő a tesójával The Celestics néven hiphopolt, ám hamar kiderült, hogy kettejük közül melyikük a tehetségesebb. Kaytranada rengeteg anyagon keresztül csiszolta saját hangját, amibe az XL Recordings 2014-ben szeretett bele, egy évvel később a legjobb új hangzásokra mindig gyorsan lecsapó Madonna vitte el turnézni, 2016-ban pedig kijött első rendes albuma is, a 99%, amit meg egyrészt mindenki imádott, másrészt tökéletesen illett a poptimista győzelem narratívájába. Kaytranada stílben képviselte a koreszményt: a zene már nem műfajokra bontható, hanem sokösszetevős, nála a hiphopos múlt mellett a mindenféle elektronikus zenei merítés és az akkor szuperdivatos alternatív R&B keveredett eredetien, de közben nagyon könnyen hallgathatóan. A tucatnyi vendéghang jelezte, hogy a jövő egyik felkapott producere lesz ő, és így történt. Ha gigasztár nem is, azért Kendrick Lamarral és Snoop Doggal dolgozó menőmanó csak-csak lett belőle. 

Második, Bubba című nagylemeze viszont eldugva jelent meg, tavaly december közepén, alig volt körülötte felhajtás, pedig az elsőhöz hasonlóan perfektül felépített, jó kis utaztatós, laza dance-zenét tartalmaz. Kaytranadát szokták J Dillához is hasonlítani, olyan értelemben, hogy

az aktuális popzenét ő is úgy emeli meg, mint a chicagói producerlegenda a hiphopot az ezredfordulón.

Ha ez túlzás is, a Bubba ismét olyan anyag, amit szinte bármikor nyugodtan elindíthatsz, sokszínű, egy órányi lüktetésben részesülsz, mintha a Spotify heti kalandja csupa olyan zenét dobna be, amiről elsőre megállapítod: ez jövőbeli kedvenc lesz. OK Boomer Pharrell, múltból szépen előrángatott Estelle, plusz Tinashe, SiR, GoldLink, Mick Jenkins mellett inkább feltörekvők adják a kíséretet, a legjobb persze Kali Uchis, de ő bárhol tűnik fel, a legjobb lesz. A lemez működik februárban is, reményt adó, télbe napfényt hozó (és finoman a producer 2016-os comingoutja óta eltelt időszakra is reflektál), de érdemes lesz nem elfeledkezni róla, amikor már a szabadba, a melegbe is bátran kimehetünk.

Georgia: Seeking Thrills

Georgia szintén nem ma kezdte a zsánerkeverést, 2015-ös első, címnélküli albuma eklektikus dancepopot tartalmazott, de abból a fajtából, amelyiknek fontos a dalszerűség. Személyes szövegek (szülei válása például – ja, a papa egy bizonyos Neil Barnes, egy bizonyos Leftfield zenekarból: brit technolegenda), ritmusközpontúság, a vad eklektika mellett jól kihallható az egyéniség is. Georgia hétévesen kezdett dobolni, ő volt a go to dobos menő londoni körökben, de tehetségének ki kellett törnie egy önálló anyagban is. A baile funktól afrikai és bali poliritmusokon át wonkyig, UK bass-ig terjed az alulértékelt, jól öregedett lemez hangzástartománya. Georgia viszont szórványos dalmegjelenéseit leszámítva inkább eltűnt, mire öt év után most januárban tért vissza a folytatással.

Georgia a friss Seeking Thrills című LP-n ejtette az öt éve nagyon divatos dekonstruált hangzásokat, általában egyenesebb vonalú, szintisen electropopos a megszólalás, a törtebb ütemű dalok (például a Shygirlt szerepeltető Mellow) is könnyedebbek, de közben a tömegével gyártott, generikus, hangutánzó dancepop-albumoknál sokkal több benne az egyéniség – plusz a sokszínűség is megmaradt. Itt olyan a zsánertelenség, hogy azt

inkább a hangulatok, mintsem a hangzások uralják.

Ennek megfelelően nagyon élvezhető playlist ez az album is. Hideg napsütésben ablakon kibámulósan tavaszt várós. Felvezetés a hajtott izgalmak elé.

Mura Masa: R.Y.C.

Georgia is feltűnik vendégénekesként Mura Masa új lemezén, amin a Georgiánál is szolidan megjelenő posztpunkos hatás szintén egy elem a zsánerblenderben. Ami azt illeti, itt elég hangsúlyos elem, már ha a csak a húzószámot, a slowtahi-jal közös Deal Wiv Itet nézzük is. Ám a dalokat úgy általában is jellemzi az élő, nyersen artpunkos hangszerelés és az elektronika mixelése, ami elég nagy ugrás attól a kedveske Mura Masától, akit megismert a világ. 2017-ben övé volt a nyár eklektikus dancepop-lemeze, de a tropical house-os, túlhasznált marimba- és stíldob-elemektől fáradt mainstream zsánertelenség után ezúttal a mostanság divatos artpunk-zenekaroktól (Shame, Idles) és a csúcson lévő grime-ból merít. 

A R.Y.C. ennek megfelelően elemibb hallgatnivaló, és még csak nem is divatrabló, hiszen Mura Masa szülőszigetén, a Csatorna-szigetekhez tartozó Guernseyn punk- és hardcore-bandákban edződött tinikorában. A nem jellemző műfajok mentén, hanem mindenből bátran egy csipetnyit-világában ez a punkos dance-album még kicsit ki is lóg a sorból, főleg, hogy egy listavezető sztárproducertől érkezett, ami persze azt is jelenti, hogy ezt a hangzást alighanem még kommercializáltabb formában halljuk majd viszont. Az R.Y.C.

nem reveláció, inkább spanyolviasz, de nagyrészt tök jól működik.

A pillanatnyilag abszolút ’aktuális rocksztár’ slowthai mellett Clairo és a Wolf Alice a népszerű vendégek a slágeres számokban, Tirzah pedig a kúlarc a legjobb dalban.