Kinyílik a virág. Lehunyod a szemed. Az új Voices From The Lake lemez

Emlékszem még az első, 2012-es Voices From The Lake albumra. Donato Dozzy és Neel közös projektje teljesen maga alá temetett napokra, de még a rá következő hetekben is újra előveszegettem ezt az ambient techno mutatványt – mert tényleg az volt. Egy szónikus meditáció, organikusan szőtt folyamatzenék gyűjteménye, ami a projekt nevéhez is hű volt: mintha egy köddel bélelt téli délutánon egy ember által sosem érintett, valami dzsindzsásban megbúvó tóhoz érkeznénk, aminek minden apró rezdülését sorra fedezzük fel. Mintha semmi más dolgunk nem lenne az életben. A legrövidebb zene hét perc körül volt, a leghosszabb több mint negyed órás. De ezeket a hosszakat nem is érzékelte a hallgató, mert már az első percekben beletolta ez a két faszi egy tengermély belső utazásba.

A projekt aztán eltűnt, én néha még előkaptam az évek folyamán, amikor éppen a nyugalom szigetére akartam kicsit kiugrani a mindennapi stressz óceánjában, aztán lényegében elfelejtettem. Egészen addig, míg elém nem került ez a friss videó, friss zenével, nekem meg a friss meglepetésemre:

Ezután nyilván nagy várakozásokkal vetődtem bele a december 5-én megjelent második nagylemezbe is. Tizenhárom év gombócból is sok, nézzük meg, mivel kedveskedtek nekünk, ott veszik-e fel a fonalat, ahol elhullajtották.

Röviden: ott. Ugyan azt rögtön szemet szúrt, hogy rövidebbek a zenék, kábé feleolyan hosszúak, és a teljes lemez időtartama is az – de az instant berántás itt is megtörténik már a startvonalnál. Dozzyék úgy állnak hozzá az ügyhöz, mintha egy nagyzenekari művet raknának össze, érezni rajta az elképesztő törődést, ahogy az az ilyen jellegű (tehát elektronikus, repetitív, de nem feltétlenül a táncterekre szánt) zenéknél lenni is szokott, de ők ketten tényleg csúcsra járatják a szofisztikálást: az egyes zenék témája ugyan hosszasan végigkísér minket, mégis egy állandó, már-már intim evolúció részesei vagyunk, amiben minden egyes áldott hang a helyén van, sőt, tovább bomlanak a következő, majd az azt követő, majd az azt követő kompozícióba. Kinyílik a virág. Lehunyod a szemed.

Persze, mivel nem lehet kétszer ugyanazt a tökéletes albumot letenni az asztalra, sőt, két ilyen zseni esetében ez inkább egyértelmen off the table, vannak kitekintések új irányokba, persze csakis az erdei hipnózis keretein belül értelmezve: a Bespin szinte már new-new age, az Aquateo bátran nyúl a lassúégésű eufóriához, a Mono No Koto reggaeton ritmizálással kokettál, a Blue Noa pedig már mintha az EBM világába tenne lépéseket, de a sötétséget fehérgandalfi megtisztulásra cserélve. Mindez azonban nem jelent műfaji szétesést vagy radikális irányváltást, szóval puristáknak innen is üzenem: MINDEN OK!

Élő fellépésük állítólag már-már mitikus magasságokba emel (vagy mélységekbe visz), ha a környéken járnak, semmi esetre nem kihagyós. Az új lemezt pedig itt tudjátok megvenni Bandcampen.

(Szavak: Unger András)

Published December 14, 2025.