Electronic Beats Hungary

Velence után jöjjön Debrecen – Téged is vár a Campus Fesztivál!

A Campus idén július 19-én kezdődik és 22-ig tart, ám fontos megjegyezni, hogy az első nap csak amolyan beköltözős-rákészülős -1. nap. Nem minden helyszín él még aznap este, a színpadok majd csak másnap, 20-ától tolják a totális fesztiválműszakot. De persze pár koncert már aznap is lesz.

A Nagyerdő egy sűrű parkos rész a város közepén. Debrecen tüdejeként is emlegetik ezt a zöld övezetet és a bulizni vágyó ember sem találhatna jobb helyet a fesztiválozásra. Maximum magát tudja zavarni az ember, mást se nagyon, meg hát eleve ilyenkor úgyis az egész város Campus-lázban ég.

Az idei Campuson elkerülni sem fogsz tudni minket – de persze miért is kerülnél el, amikor jobbnál-jobb, szórakoztató lehetőségekkel várunk rád is a Telekom Electronic Beats téren. Amint belépsz a fesztiválra, azonnal hozzánk érkezel.

A Telekom Electronic Beats téren egész nap ott lüktet majd a háttérben a naprakész elektronikus zene, de nemcsak emiatt vonzza majd a látogatókat a helyszín, hanem egyéb különlegességek miatt is. Odafigyeltünk rá, hogy senki ne maradjon nálunk elfoglaltság nélkül. Lesz többek között testfestés, amivel te lehetsz a legmenőbb fesztiválozó, magenta libikóka, amivel a maximumra pörgetheted a buliélményt,  és a The Lenz applikáció segítségével fotózkodás a Gorillaz tagjaival, mert ez meg egy jó játék, pláne egy fesztiválon. A WiFi-nek hála azonnal megoszthatod az élményeidet a közösségi médiában, és akkor sincs pánik, ha merül a telód, mert bármikor feltöltheted nálunk. Ha megfáradsz vagy nagyon nehezen viseled már a meleget, akkor magenta babzsákok és párakapu segít abban, hogy kicsit fellélegezz, a következő bulibevetés előtt vagy közben.

A Telekom Nagyszínpad három napon át küldi majd a jobbnál-jobb koncerteket. Lesz  Halott Pénz, Soulwave, Wellhello, Lukas Graham és Prodigy is.

De nézzük, mit kínál a fesztivál a Prodigy-n túl az elektronikus zenét kedvelőknek, azaz nekünk. A fesztivál 3 húzós napja alatt pedig egész sokfelé és sokféle lehetőség áll majd előttünk.

Csütörtök este 22.40-től zenél az OTP Junior Nagyszínpadon (nem oly) régi kedves ismerősünk, Alle Farben. Végtelenül pozitív, szívhez szóló és boldog elektronikus popzenéjét nem érdemes kihagyni, soha rosszabb fesztiválkezdést.

Később, ha az ember valami okosabbra és zordabbra vágyik, keresse a kissé hosszú nevű KULTer.hu – Dub Székház Összművészeti Helyszínt, ahol éjjel 1-kor lép fel Bernathy Zsiga, hogy jófajta technóval, aciddel, minimal meg tech-house-zal bolondítsa meg az éjszakánkat.

Pénteken ugyanezen a helyszínen, a Dub Székházban ugyancsak erős lesz az elektronikus felhozatal. Este fél10-kor DJ Bootsie ad koncertet triója élén, ami, mint mindig, úgy most is egészen különleges élményt ígér, egyfelől a váratlan zenei húzások, másfelől a Kemuri háttérvetítése okán, ami már nem is kiegészítője, hanem méltó társa a zenének.

Éjjel 2-kor kezd majd Imre Kiss, hazánk külföldön egyik legjobban csengő és jegyzett neve, legalábbis ami az elektronikus zenét illeti. Experimentálisba hajló techno-szettje biztosan komoly és vaskos élmény lesz.

Persze ha az ember valami könnyebbre vágyik, akkor jobban jár, ha megkeresi a Fórum Plage-t, ahol éjjel 1-től Palotai mulattat, és hogy mivel, az majd ott helyben fog kiderülni, de nyilván tele lesz az eklektikus szett különbözőképpen tört ütemekkel.

Szombat éjjel fél 1-kor egyenesen Hollandiából érkezik a Pepsi Black Music Hall színpadára a Bingo Players nevű electro house duó, akik leginkább az EDM-híveknek fognak sok-sok örömteli pillanatot okozni egészen szórakoztatóan veretős műsorukkal.

És ha még bírja az ember, akkor irány újra a Fórum Plage, ahol Ninjabreakz után éjjel 1 magasságában kezdi műszakját Ludmilla, aki nem csupán egy szép nő, hanem elsősorban egy remek ízlésű DJ.

Még egyet kell aludni szerdáig, csütörtökig meg kettőt, és az pont elég, hogy rápihenjetek az idei Campusra. Találkozzunk Debrecenben szerdán, de legkésőbb csütörtökön, és bulizzuk végig együtt a hetet!

Published July 18, 2017.