The Prodigy: “A közösségi média gyorséttermi kaját csinál a zenéből”

Miután szembenéztek a gyásszal és azzal a kétellyel, hogy képesek-e Keith Flint nélkül folytatni zenekarként, a Prodigy teljes erővel és kicsattanó formában tért vissza – a közönség pedig tárt karokkal fogadta őket, és ez még enyhe understatement. Jön is 2026-ban egy masszív turné.

Szóval ott tartunk, hogy a Prodigyre nagyobb a kereslet, mint valaha (ezt a jegyeladások mondják egyébként): az oldshcool rave hangzatokat punk attitűddel fűtő brigád visszatérő koncertjei egytől-egyig megőrjítették a tömegeket, Ausztráliáról az Államokon át Japánig. A jövő áprilisra tervezett brit és ír arénaturnéjuk lett minden idők leggyorsabban teltházasra fogyó koncertsorozata. Ebben a várakozással teli légkörben kérdezte meg egy csomó mindenről Patrick Hinton, a Mixmag újságírója Howlettet, a Prodigy kitalálóját, elsőként arról, hogyan rezonálhatnak még mindig ennyire a 90-es évek zenekarai.

“A fiatalokat nem lehet átverni. Egy bomba track mindig bomba marad, teljesen mindegy, mikor írták. És van valami vonzódás is a 90-es évekhez, a fiamnál például látom, hogy szinte egyáltalán nem hallgat új zenét”

– mondta Liam, akinek persze arról is van véleménye, hogy mi a helyzet napjaink zenéjével.

“Vannak előadók és zenék manapság, amik felpörgetnek, persze, de a gond az, hogy többnyire nem maradnak fenn sokáig. Úgy tűnik, ma kevesebb idő és türelem jut arra, hogy egy előadó igazán kibontakozzon. És ez megint a közösségi média hibája, ami gyorséttermi kajává változtatja a zenét: gyorsan be, gyorsan ki… Jöhet a következő.”

Mesterséges intelligencia? Ezt sem hagyja szó nélkül. “Én személy szerint sokkal jobban szeretem a saját agyamat átgyötörni azzal a bizonyos néha fájdalmas és kínzó folyamattal, amikor puszta kézzel építem fel a tracket. Egyes számok olyanok, mintha kőből faragnám őket, annyira sokáig tartanak, de legalább tudom, hogy én csináltam őket… Érted?”

Howlett mesélt arról is, mennyire összetörtek Keith elveszítésével, ő maga hónapokig olyan kiüresedve keringett a világban, hogy gyakran azt sem tudta, milyen nap van. Maximmal ekkoriban a zenekar szóba sem kerülhetett, inkább egymást igyekeztek támogatni – azóta viszont új fejezetet nyitottak, pedig eleinte abban sem voltak biztosak, hogy szeretnék-e ezt. Egyszer egyikük bizonytalanodott el, máskor a másikuk – végül döntöttek egy miniturné mellett, hogy így jöjjenek rá, képesek-e ezt még rendesen csinálni.

Kiderült, hogy azok voltak.

„Amikor most élőben játszunk – megpróbálom átadni, talán sikerül -, a zenekar mintha egy plusz érzelmi mélységgel és kapcsolódással bírna az emberek felé… Nem akarom, hogy ez valami hippi dumának hangozzon, csak elmondom, milyen érzés a színpadon játszani a trekkeket, nézni az emberek szemét, a reakciójukat… Felemelő, és vegytiszta káosz.”

A teljes interjút itt olvashatjátok.

Published November 13, 2025.