Electronic Beats Hungary

Szabadtéri rave: mennyire felelőtlen dolog az?

A bulik szerveződnek, a táncok megtörténnek, 500 fő alatt pedig még törvényes is - kérdés, hogy mennyire oké.

Június közepén a manchesteri Daisy Nook parkban négyezer ember gyűlt össze egy illegális bulira. Mindeközben 24 kilométerrel arrébb, Carringtonban is kétezren vigadtak hasonló felállásban. Ugyanebben a hónapban Staffordshire-ben ezren szeleteltek, de nem maradt ki Liverpool, Bristol és Leeds sem. De aki azt gondolja, csak a szigetországban olvadt el a bulikarantén a vehemens angolokkal, az nagyot téved: Lisszabontól Berlinen át Budapestig számos városban fogyott el a partizni vágyók türelme a jó idő megérkeztével. Igaz, míg nálunk már büntetlenül lehet ilyet művelni ötszáz fő alatt, addig a németek fővárosában csónakos bulit kellett oszlatnia a rendőröknek, hiszen ott még zéró ravetolerancia uralkodik.

A törvény ugyan Magyarországon engedi a kisméretű bulikát, de ez véletlenül sem jelenti azt, hogy a járvány százszázalékosan kicsekkolt az országból. Sőt, a fertőzöttek száma enyhe növekedésnek indult, ahogyan a környező országokban is.

“Nem klubberek vagytok, hanem önző idióták”

Ezt Sacha Lord, a Warehouse Project klub tulajdonosa és Greater Mancherster kvázi éjszakai polgármestere (pontosan: a város éjszakai gazdasági életének tanácsadója) tweetelte ki nemrég a városában lezajlott illegálrave kapcsán, gyakorlatilag összefoglalva az ellenkezők véleményét, miszerint ezek a rendezvények hozzák el a koronavírus-járvány második hullámát. Leeds egyetemének virológus professzora, Dr. Stephen Griffin pedig úgy nyilatkozott a Guardiannek, hogy egyenesen “éretlen” dolog összegyűlni és megünnepelni, hogy je, vége van – mert még véletlenül sincs.

Egyébként a szóban forgó bulikról tudomást szerezni nem volt nehéz: olyan Instagram-oldalak, mint a Secret Forest Rave és a Secret Quarantine Rave szökkentek szárba, amik aztán Snapchat-accountokra linkeltek, ahonnan egy órával a bulikezdés előtt lehetett értesülni a helyszínről. Más szervezők WhatsApp-csoportokban szervezkedtek.

És ez még csak a kezdet, legalábbis az egyik ilyen réven részt vett 25 éves Matty szerint, aki nagy nehezen megnyílt a Guardian újságírójának – a legtöbben érthetően hamar elhajtották -, és elmondta neki (talán túlzás nélkül, talán nem), hogy

“minden alkalommal, amikor felnézek Instára, tíz másik bulit látok szerveződni.”

Hozzátette: a fiatalok elég sokáig betartották a lockdown-szabályokat, de aztán körülbelül egy hónap elteltével felhagytak ezzel, amikor azt észlelték, hogy nem betegednek meg. Jonathan Davies, a Kirkby-beli illegálbulit megtörő rendőri erők vezetője szerint egyetlen hónap alatt négy ilyen helyre is kiszálltak, és “ez mára egy országszerte tapasztalható jelenséggé vált.” Penny, egy 27 éves londoni raver, aki nemrég megjárt egy Hackneyban szervezett engedélyezetlen partit, azt mondja, korábban az emberek túlnyomó többsége ellenkezett, ha meghallotta a buli szót, de ahogyan a kormányzat kezelte azt, egymásnak ellentmondó üzenetekkel tarkítva a kommunikációját, a fiatalok is elkezdték nem komolyan venni az egészet – és ez lett az eredménye.

Persze elég hamar megjelentek az összehasonlítások a Szerelem nyarával, amikor Angliában az acidhouse-hullámokra felülve gombamód szaporodtak el a bűnbeesés édes ízével dolgozó titkos bulik a távoli mezőkön, hidak alatt és gyártelepeken, noha Alon Shulman, az erről az időszakról könyvet is író szerző azt mondja:

“ha sebezhető embereket teszel ki a koronavírus kockázatának, annak semmi köze nincs a Summer of Love szelleméhez.”

És hogy mi van Magyarországon? Cikkünk írásának pillanatában, azaz július elsején hivatalosan 857 aktív fertőzött (ami alig valamivel több, mint egy teltházas koncert az A38 Hajó gyomrában), és ahogy feljebb írtuk, enyhe felívelés a fertőzöttségi adatokban. Választ a címben feltett kérdésre adni nem tudunk, csak azzal a tippel tudunk szolgálni: attól még, hogy mi itt elkerültük a tömeges megbetegedéseket, és az enyhítések nyomán az élet beindulni látszik, ne higgyük, hogy totálisan elmúlt a veszély, már csak azért sem, mert epidemológusok szerint nem kérdés, hogy lesz második hullám, de lehet akár harmadik és negyedik is. Figyeljetek, tájékozódjatok, ha úgy érzitek, vigyetek maszkot a buliba is – rátok szólni senki nem fog.

Végül egy érdekesség: egy meg nem nevezett budapesti dj nemrég instasztoriban kérdezte meg követőit, szerintük mennyire oké bulizni menni. A vélemények szinte felesben oszlottak meg: 55 százalék válaszolt igennel, 45 százalék nemmel – az előbbiek inkább magyarok voltak, az utóbbiak pedig olyan külföldiek, akiknek az országában még tilos a partizás.

Published July 01, 2020.