
Hallgasd nálunk először a mïus új trekkjét, ami egy INOTA installáció kísérőzenéje volt
Aki ott volt az idei INOTA Fesztiválon (ami nem mellesleg már bejelentette jövő évi etapját), sőt, ügyesen még a Turbinacsarnok emeletét is megjárta, találkozhatott Sztojánovics Andrea napkorongot megidéző installációjával. Ennek zenei aláfestéséről a mïus néven producerkedő Álmos Gergely gondoskodott – és az ott hallott hangtájkép most már itt is hallgatható.
Collision a címe az alkotó által csak “kimerevített zenei lassított felvételként” aposztrofált tételnek, ami nem más, mint egy kvázi párbeszéd Nagy Emma éteri hangja és az elnyújtott szintik között:
A dal élőben először október 17-én a Turbinában lesz hallható a mïus új audiovizuális koncertjén, amin a zenész nem csak a terem közepén fog játszani, de társulatával együtt megpróbálkozik a fényt, mint strukturális, építkező fényépítészeti elemet a 360 fokos színpad köré csavarni.
Published October 02, 2025.