Electronic Beats Hungary

Minden idők 7 legjobb Gorillaz remixe

Clint Eastwood (Ed Case/Sweetie Irie Remix)

A remix, ami megváltoztatta Edwin Makromalis életét. A történet szerint az első Gorillaz album befejezésekor találkozott egymással Damon Albarn, valamint az Ed Case néven dolgozó underground UK garage producer. Albarn felkérte őt, hogy dolgozza át valamelyik számukat, ő pedig a Clint Eastwoodot választotta. Az elkészült új verziót pár nappal később a híres londoni Notting Hill karneválon le is játszotta, és ez a húzás mind a remixet, mind remixer nevét széles körben híressé tette. Az Ed Case verzió igazi mainstream siker lett.

Gorillaz vs Spacemonkeyz – Lil’ Dub Chefin

2006-ban a Gorillaz 4 tagjáról megjelent egy könyv The Rise of the Ogre címmel. Ebben található az a sztori, mely szerint egy csapat, űrkutatásban részt vett majom betört a zenekar Kong nevű stúdiójába, és ellopott tőlük pár számot, amiket aztán engedély nélkül remixeltek is. Laike Come Home címmel ezek a számok később meg is jelentek hivatalos formában. Ez egy hagyományostól eltérő remixalbum, mert nem több, hanem egyetlen művész dolgozta át a Gorillaz számait. A lemez legnagyobb sikere az M1 A1 verziója lett, ami a Lil’ Dub Chefin címet kapta a keresztségben, és az angol slágerlistára is felkerült.

Redman & Gorillaz – Gorillaz On My Mind

A 19-2000 című Gorillaz dalhoz több remix is készült, a legnagyobb siker Soulchild verziója lett, aminek kapcsán Albarn kérése csupán annyi volt, hogy kövesse Ed Case Clint Eastwood remixét. A dolog pedig bejött, a szám felbukkant reklámokban, videójátékokban, tévésorozatokban és a rádió is rongyosra játszotta. Azonban nem is ez a legjobb remixe a számnak, hanem az, ami a Penge második részéhez készült beemelve a dalba az amerikai rappert, Redmant és új szövegrészét. Azért kapott új címet a szám, mert Albarn azt gondolta, hogy ez már több mint egy remix. Ez inkább az eredeti dal újragondolása, és ebben igaza is van.

Feel Good Inc. (Stanton Warriors Remix)

A Feel Good Inc nemcsak az egyik legnagyobb Gorillaz sláger, de már eredetiben is nagyot üt. Amolyan se elvenni, se hozzátenni nem lehet típusú szám. Úgyhogy aki remixelni szeretné, annak alaposan fel kell kötni a gatyáját – vagy kimagasló tehetségnek kell lennie. A Stanton Warriors duó tagjai pedig azok. Megtartották az ének- és raprészeket és a fő dallamot, és alápakoltak egy masszív, pattogó, breakes basszusalapot. Atom!

Dare (Soulwax Remix)

A Demon Days második kislemez-dala a megjelenése után azonnal az angol slágerlista élbolyában találta magát. Az azóta eltelt évek egyik legsikeresebb popdala. Noodle énekel a számban, vagyis a valóságban Roses Gabor, a háttérvokálban pedig Shaun Ryder (Happy Mondays) hangját is halljuk. A Soulwax sötét-súlyos remixverziója a 2007-es D-Sides című albumon jelent meg. Felerősítették a basszust és a groove-ot, amitől sokkal táncra ingerlőbb lett a szám, mint eredetileg. Melegen ajánlott továbbá ugyanennek a dalnak az elszállt DFA (James Murphy és Tim Goldsworthy) remixe is.

Kids With Guns (Hot Chip Remix)

A Demon Days albumon található eredeti dal a korai, még első lemezére készülő Gorillazra emlékezteti a hallgatót. Az eredeti számot egy valós sztori ihlette: Albarn lányának egyik iskolatársa késsel járt iskolába, amivel fenyegetőzött is. Az eredeti, baljós és sötét hangulatú számot a Hot Chipesek felpuhították és könnyedebbé varázsolták. Tökéletes találkozása az indie gitárpopnak, a melankóliának és a house-nak.

Stylo (Chiddy Bang Remix)

Egy NME interjúban fejtette ki Murdoc azt, hogy a Stylo új, elektronikusabb irányvonalat jelent a Gorillaz zenéjében. A Chiddy Bang remixe az eredeti, kimondottan hűvös számot hiphop alapra helyezte át, amitől kissé fenyegetőbbé is vált a hangulata.  Zord és felemelő, nyers és puha – ellentétes hatásokból épül fel a szám, és ez teszi felettébb izgalmassá.

Published May 02, 2017.