Minden, amit Noodle-ról tudnod kell
Ő a Gorillaz feminista, anarchista bosszúálló angyala, az irgalom intellektuális lelki nővére.
Noodle saját szavaival mesélt nekünk arról, hogy milyen is ő igazából.
Hajimemashite! Ez japánul azt jelenti: de jó, hogy látlak! Noodle vagyok a Gorillazból, és tudom, hogy tudod, de nem árt tisztázni. A múltkor kitöltöttem egy „Melyik Gorillaz tag vagy?” kvízt a Facebookon, és azt dobta nekem a gép, hogy Russel vagyok. WTF???? Amikor a polipot sem szereti, és még csak nem is mérleg a csillagjegye.
Na de akkor most tiszta vizet öntök a pohárba, ahogy mondani szokás. Gitározok, énekelek és dalokat írok. 1 méter 63 centi magas vagyok, 36-os cipőt hordok, és kiképeztek a legtöbb közepes és nehéz kaliberű fegyver használatára. Hobbijaim a hot jóga, kvantumfizika, manga, cipőtervezés és az online játékok. Ezek a zenék tették rám a legnagyobb hatást: Swarrrm, Sigh, Blood Stain Child és… ööö… szóval a Backstreet Boys (tudom, tudom, de mégiscsak csaj vagyok).
A Gorillazban lenni olyan, mintha minden nap egy hullámvasúton ülnék: egyszer lent és egyszer fent, izgalom, szédülés, összekoccanó fejek és mindig mindenhol van egy hányásnyom. Még csak 10 éves voltam, amikor csatlakoztam a zenekarhoz, annak ellenére, hogy Angliában tiltva van a gyerekmunka. De első osztályú lecke volt a számomra. Harcoltam a pokol démonaival, zombikat henteltem (amikor az még menőnek számított), és megrendeztem a saját halálomat, és kicseréltem magam egy kiborgra. Igazán cuki. Eleinte féltékeny voltam rá, mert Kiborg Noodle tudott golyókat lőni a szájából, de aztán ez az élmény megtanított engem arra, hogy mindig legyek önmagam. Az a legjobb abban, hogy a Gorillaz tagja vagyok, hogy lehetőségem nyílt világot látni. A legrosszabb dolog pedig Murdoc reggelente. Vagy amikor részeg. És neki minden nap másnap.
Hiába én vagyok a banda legfiatalabb tagja, mégis azt mondhatom, mindenki nagytesója is én vagyok. Ha 2D-nek rémálmai vannak, erőt öntök belé. Murdoc-ot is támogatom, amikor beparázik valami rossz cucctól. És amikor Russel dühöng a világ gondjai miatt, lenyugtatom. De persze nem felejtek el közben magammal is törődni. Csinálok magamnak okayu-t, ami olyasmi, mint a csirkehúsleves, vagy megolajozom a minipisztolyomat. Mind a kettő nagyon megnyugtat.
Azt mondják, hideg vagyok az emberekkel, de ez nem igaz, csak kell nekem egy kis idő, amíg felengedek. Talán ez azért alakult így, mert egy szuperkatona programban nevelkedtem fel, és sosem ismertem a szüleimet. Egy titkos éjszakai hadművelet pedig nem ugyanaz, mint az esti mese. De azért amit ott tanultam, többször megmentette a bőrömet, mint a legutóbb is, amikor véletlenül szabadon engedtem egy alakváltó pokoldémont egy gyöngyház kagylóból. Oké, én szúrtam el. Űztem a szörnyet keresztül-kasul Japánon, és végül egy titkos tokiói bűnbarlangban akadtam rá. Bátran vettem fel vele a küzdelmet, és életben maradtam. De ő nem. Így most már enyém a feje. A Hello Kitty ébresztőórám (ami vintage és elég értékes) mellett tartom a polcon. Egy piros izzót tettem a szájába, amitől úgy néz ki, mint egy lávalámpa. Olyan, ami ad elég beszédtémát.
Mint ahogy azt láthatod is, a Gorillaz ilyenné formált: egy feminista, anarchista bosszúálló angyallá, az irgalom intellektuális lelki nővérévé. Egyébként bírja valaki a cuki kis hörcsöghátsókat? (Ez egy olyan japán dolog, guglizz rá.) Ennyi elég volt rólam? Folytathatnám még, de most el kell mennem, hogy véget vessek valakinek. Viccelek. Csak kicsit ráijesztek és ennyi. Csók.
Published April 27, 2017.