Magyar karanténba magyar zenét! Laurine Frost, a Mïus és KHMTGZ új albumai

Zenével képzeletben kilábalni a négy fal szorításából: előre kitervelt és egyenes szándékunk, hogy ezt tegyük most, ha már otthon muszáj laposítanunk a görbét a koronavírus-tombolás közepén. És mindenki szerencséjére ehhez vannak új, jó, hazai muníciók. Töltsük be őket!

Laurine Frost – LENA

Első jelöltünk a mindenképpeni meghallgatásra az a Laurine Frost, aki a kísérleti-bedobozolhatatlan zenei közösség meglehetősen régi lakója, és aki mindenekelőtt dzsessz és dub által beinjekciózott, kevésbé melodikus, inkább erősen perkusszív, de mindig mélyeket lélegző absztrakt kompozíciókon át mesél el történeteket. Debütalbumán most éppen Dosztojevszkij 1877-es, Egy nevetséges ember álma című novelláját újraértelmezve, amiben egy magát teljes nihilbe taszító, a külső világot már szinte nem is érzékelő ember eljut addig, hogy golyót repítsen otthon a fejébe, de az utcán elkapja a karját egy kétségbeesett kislány, ami mindent megváltoztat*. Mert ugyan lerázza magáról a kislányt, de szegényes albérletében egy év alvásmegvonás után olyan álomba szenderül, amilyet soha nem álmodott – egy alternatív Földre jutva.

És Laurine Frost utaztatása is alternatív abban az értelemben, hogy idegenségükben is ismerős képletekkel dolgozik. A lomha, fás illatú, nyakig képzelt füstben úszó, kezdő Disappearing Acttel elhiteti velünk, hogy minimum Bristolban járunk, hogy később megidéződjön az élő hangszerek és field recordingok organikus egybeterelésének nagymestere, Matthew Herbert szelleme (például a Hercules Fallsnál), felsejlik korai Ninja Tune, krautrock, és egyéb próbálkozások a párhuzamok vonogatására, hogy végül elég hamar világossá váljon: nincs értelme az analógiakeresésnek.

A – saját bevallása szerint is karrierjének legnehezebb, legbonyolultabb mérföldköveként létrejött – album gerince a poliritmiák levegős gyűrűjében feszülő baljós misztikusság, amire olykor rájátszanak a semmiből alattomosan előkúszó hangok, ezek egyikére (Humble Rumble) egy pillanatban azt hittem, hogy már megint nem lett jól légtelenítve a radiátor (hogy aztán eszembe jusson, ennek mégiscsak a zenéből kell jönnie, hiszen már nem fűtök), egy másiknál pedig körülnéztem, nem a kozmikus dzsessz nagykövete, Sun Ra érkezett-e meg űrhajón a nappali jobb felső sarkába. Lassan barátkozós album, de ha összejön a frigy a végén, akkor egészen különleges társsá avanzsál.

*A lemez alapvető koncepciója volt, hogy a producer a történet két főhősének alakját édesapjáról, illetve Lena névre keresztelt képzeletbeli lányáról mintázta. A sors furcsa párhuzama, hogy apja a lemez készítése közben – nem tudva a neki dedikált albumról – a novellához nagyon hasonló körülmények között hunyt el 2015-ben.

Mïus – Études de Battements

Álmos Gergely 2015-ig Horányi Júliával együtt vitte a Mïust, ami akkor még elsősorban melegszívűre szabott elektronikus pop-projektjént működött, mígnem a 2016-os Eigengrau című lemez a berlini Sonar Kollektiv kiadó gondozásában és az énekesnő búcsújával már egy kozmikusabb gellert vett (nem véletlenül, hiszen éppen Ridley Scott legújabb sci-fijének díszletein dolgozott), és akkor már egyedül állt a stúdióban – igaz, vendégekkel kiegészülve -, mígnem a tavalyelőtti Twentytwo 22 még messzebb mászkált el a hangtájakon, a vokálokat már tényleg szinte csak fátyolként engedve rá az éteri produkciókra. Az Étude de Battements az ötödik nagylemez, és egyben egy új korszak nyitánya, amit már eleve a cím – ütemtanulmányok – is egyértelműsít.

Nem is aprózta el a tematikát Álmos: a nyitó Étude Cédrusban például a lábdobok megérkezését olvadó jéghegyek morajlása készíti elő, az Étude Five on the Floor lassú, jazz-zongorás technója a megszokott nyolcas hurkok helyett ötnegyedben dolgozik, az Étude All Your Livesban Ohnody (azaz Hegyi Dóra) énekével kiegészülve a dobverők már egy szívroham súlyosságával zuhannak rá a műanyag hártyákra, hogy az Étude Ping Pongban már élődobos-fagottos hauzzal szembesüljünk, ami pont úgy sűrűsödik be a végére a dob felkavaródásával, mint az életünk ezekben a napokban.

Nem elhanyagolható tény, hogy Álmos már akkor önkéntes karanténba vonult a stúdiójába egy évre, amikor a koronavírus még a kanyarban sem volt, amely idő alatt nem volt hajlandó új zenét meghallgatni, így próbálva magát visszaterelni az alapokhoz, saját belső hangjaihoz, amiket nem nyomnak el felesleges külső ingerek – az eredmény egy őszintén kibontakozó, optimista csengésű 55 perc, épp olyasmi, amire most szükségünk lehet, csak még nem tudunk róla.

KHMTGZ – Teardown

A Budapest Juke csapat oszlopos tagja Walen Delon, más néven KHMTGZ, aki ebben a minőségében az imént említett gyorslövetű chicagói műfajt háziasította (helló DJ Rashad, szia DJ Spinn), 160 BPM alá nem is nagyon mászik a metronóm, ami viszont felette zajlik, az mind vagy nagyon fanki, vagy nagyon soulful, de semmiképpen sem agresszív, ahogy azt ebből a tempóból sokan esetleg tudni vélnék. A legjobb a hanganyagban mégis az, hogy kihallani belőle, mennyire egy ujjgyakorlat rutinjával, hiperlaza szellemben készülhetett, talán éppen izmos átmérőjű fondorlatos cigaretták ködjében, de persze ezt csak idefantáziáltuk, hiszen ilyet amúgy nem szabad csinálni. A címadó utolsó trekkre külön felhívjuk a figyelmet, mert az már egészen új szellemben íródott, ami fontos iránytű lehet a stílus további magyarországi evolúciója szempontjából.