Nagyot bővült a 2026-os INOTA Fesztivál fellépőinek sora
Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit.
Idén lesz negyedik éve annak, hogy a 8-as főút mentén magasodó három betonhűtőtorony tövében jövőbemutató (nem csak) elektronikus zenei actek és látványos fényművészeti kiállítás zárja le a hosszú nyarat. Az INOTA szervezői idén is különös figyelemmel voltak arra, hogy a lehető legsokszínűbb programot rakják össze, ami három napon át tölti meg progresszív kultúrával a robusztus ipari területet – köztük eddig még sosem használt tereket is.
A berlini techno nagyjai már biztosan kezelésbe veszik a Turbinacsarnokot: a Berghain fő rezidense, Ben Klock éppúgy, mint az ellenállhatatlanul groovy palettáról dolgozó ÜBERKIKZ és Future.666 egy backtoback felállásban, valamint a meghatározó Mala Junta sorozat egyik tartóoszlopa, az intenzív dinamikai feszültség, a mély hipnózis és a felemelő feloldás között pingpongozó szettjeiről ismert D.Dan.
A német főváros hangját erősíti még a Kalte Liebe, újjáélesztve azt a nyers és lázadó szellemiséget, amely a punk fénykorát és az olyan meghatározó formációk dacos fellépését jellemezte, mint a techno keresztapjainak tartott, szintén berlini DAF.
Európa további szegleteiből is érkeznek még jól csengő nevek. A Karl O’Connor (Regis) és Dave Sumner (Function) által vitt brit Sandwell District projekt a techno agyasabb oldalát domborítja majd, csakúgy, mint a francia Quelza vagy a mély-organikus hangzatokban otthonra lelő, Olaszországból érkező Feral.
Szintén a déli csizmáról exportáljuk egy estére a proper techno kiskirályát, Alarico-t, a Kaukázusból tér vissza hozzánk NEUX, Észak-Írország queer közösségét pedig Cormac képviseli.
Az ukrán Sadsvit a kelet-európai posztpunk és darkwave újhullámának egyik legismertebb alakjaként áll színpadra: Касета (Kazetta) című dala az orosz agresszió kezdeti időszakában a frontvonalról érkező videók visszatérő soundtrackjévé is vált, sokaknak bátorító, összetartó hangulatot adva a háborús nyomasztás közepette.
Dániából az életigenlő klubzenék szelektora, Kasper Marott fut be, a Suriname őserdeiben szabadon élő, rabszolgasorból felszabadult maroon közösségek erős és öntudatos történetében gyökerező ritmusokkal is dolgozó MARRØN pedig Hollandiát képviseli majd, csakúgy, mint az elektronikus zene peremvidékein mozgó, gyors és pszichoaktív leftfield tánczenéket játszó Woody92.
A befelé figyelésről a kanadai ambient tájképeket festő Loscil és a 2013-as feltűnése óta folyamatosan változó online perszónákon és cyberpunkos vizuális világokon keresztül lebegő New York-i kaméleon, James K gondoskodik majd.
Alpha Tracks és DINA maradandó élményeket okoztak már az erőműben külön-külön is reggeli eufórikus himnuszaikkal, ezúttal együtt fejtik fel kollektív indusztriális tudatunk mélyrétegeit. Ha már újhullámos trance, jön a világ pszichedelikus tánctereit felforgató ausztrál Guardian Records alapítója, Farseer, illetve az argentin Gaston Fiore, akinek olyanok pörgetik a Buenos Aires-i underground lüktető energiájából táplálkozó zenéit, mint Anetha, KI/KI, Hate Models, Francois X vagy Miss Kittin.
INOTA szervezői idén is külön figyelmet fordítanak a felgyorsult világ tempójára rezonáló előadókra. Komoly igazolás KiLLATK brazil hitech psytrance DJ, aki Európától Dél-Amerikán át Ázsiáig minden tánctéren könyörtelenül sodró energiákat szabadít el: az elektronikus hipnózist anarchista lendülettel ötvöző szettjei zsigeri utazásba rántanak, ami nem adja alább annál, hogy maximális hatást érjen el. A szabadelvű, nomád free party szcéna terepéről Pneumatixot és Acidpach-t igazolta le a programos csapat.
Az INOTA fényművészeti programja idén is nemzetközi és hazai alkotók munkáin keresztül értelmezi újra az ipari örökség tereit. A firenzei Andrea Maioli és Leandro Summo alkotta Cape Sante a Turbinacsarnokot formálja át digitális katedrálissá: az ipari falak fényből épülő architektúrává alakulnak, ahol a vetített struktúrák a meglévő geometriából nőnek ki, és a teret egy rituális, folyamatosan változó környezetté transzformálják.
De ugyancsak a leghatalmasabb éjszakai rave-helyszínünkben fog kiállítani Lukas Truniger díjnyertes digitális művész és Bruce Yoder fizikai-kémiai kutató, akiknek lebegő szivárványstruktúráik a légköri optika technológiai kiterjesztéseiként rajzolják újra a tér érzékelését.
Timaeus rotterdami vizuális művész és art director olyan helyzeteket hoz létre, ahol a digitális és fizikai tér közötti határok elmosódnak, a Romániából érkező Adistu pedig 25 ország fesztiváljai után Inotára is megérkezik, hogy a fraktális és mesterségesen generált vizuális rendszerével messziről is érzékelhető ritmust adjon az erőmű belső tájának.
BÉRLETEK, SÁTORJEGYEK AZ INOTA 2026-RA ITT VÁSÁROLHATÓK.
Published March 18, 2026.