Deutsche Telekom - erleben was verbindet
Electronic Beats Hungary

És akkor hivatalos: jön Madlib és Four Tet közös lemeze

Mivel is lehetne ezt párhuzamba állítani? Egy Beethoven és Steve Reich kollab? Széll Tamás és Anthony Bourdain ugyanabban a konyhában? David Attenborough és Vandana Shiva együtt mentik meg a bolygót? Az biztos, hogy a ma ismert kortárs zene két géniusza áll párba, ezt ráadásul Four Tet egy instaposztban jelentette be.

Amiben azt írja: “Néhány hónappal ezelőtt befejeztük Madlib barátommal az albumot, amin az elmúlt években dolgoztunk. Mindig rengeteg zenét készít, mindenféle stílusban, én pedig hallgattam néhány új bítjét és stúdiós dolgát, amikor arra gondoltam, hogy nagyon jó lenne hallani ezeket az ötleteket egy Madlib szólóalbumon. Amik nem vokalisták, énekesek számára készült alapokból áll, hanem egy sávokba rendezett, elejétől a végéig hallgatásra tervezett anyag. Aztán egyszer együtt lógtunk, és egy jó ebéd mellett úgy döntöttünk, hogy ezt együtt fejezzük be.

Ő küldött nekem trekkeket, loopokat, ötleteket, kísérleteket, amiket én megvariáltam és összehegesztettem.

A tényleg legendásan termékeny – de az egyes zenéken köztudomásúlag sokat pepecselni nem kedvelő, inkább a gyors, improvizatív és intuitív beatkészítésben örömét lelő – Madlibnek pedig több se kellett, sokszáz zeneszámot küldött el neki ez alatt a pár év alatt, és ebből jött létre a Madlib – Sound Ancestors című nagylemez.

Amiről itt az első eresztés:

By loading the content from Soundcloud, you agree to Soundcloud’s privacy policy.
Learn more

Load content

Teljes lemez megjelenése: 2021. január, de jó is lesz ezzel soundtrackelni az első téli havazást. Vagy a másodikat.

Published December 15, 2020.