Bezár a legendás berlini Watergate klub
2024 végén bezár a Watergate. Az Oberbaumbrücke-nél található helyszín szervezői 22 év után alapvetően anyagi okok miatt döntöttek a róló lehúzása mellett, bár a puszta pénzügyi vonzatokon túl kicsit árnyaltabb a helyzet. Ahogy – meglehetősen keserűen – fogalmaznak búcsúüzenetükben a honlapon:
“Legyen szó a magas bérleti díjakról, háborúról, inflációról, növekvő költségekről, vagy egyszerűen a következő generáció éjszakai életének dinamikájában bekövetkezett változásról és általában a klubkultúra jelentőségének átalakulásáról – egy olyan helyszín, mint a Watergate működtetése egy ilyen kiváló helyen, az ezzel járó pénzügyi nyomással együtt egyre inkább bizonytalan jövőjű lavírozássá válik.”
“Azoknak az időknek, amikor Berlint elárasztották a klubokat járó arcok, egyelőre vége, és a szcéna a túlélésért küzd.”
“Nehéz szívvel úgy döntöttünk, hogy az év végén befejezzük a működésünket, és nem hosszabbítjuk meg a bérleti szerződést.” Ulrich Wombacher társalapító a Resident Advisornak azt is elmondta, hogy a nagyobb lélegzetvételű rave-ek és fesztiválok is tényezőkké váltak, és most, hogy látják, hogy más irányba mennek a dolgok, addig lépnek, míg ezt méltósággal megtehetik.
Ez a 10 éves dokufilm mesél az amúgy aprócska klub jelentőségéről:
A Watergate addig is egy búcsúprogrammal jelentkezik, amely az októberi születésnaptól a bezárásig tart – a pontos dátum még nem ismert. A kiemelt fellépők között szerepel Charlotte de Witte, Sven Väth, Richie Hawtin, Marlon Hoffstadt, DJ Minx és Kerri Chandler, valamint a neves partik: Multisex, Mala Junta, Club Heartbroken és a New Kids on Acid, a Zip és Ricardo Villalobos nevével fémjelzett, közkedvelt minimal night.
A Watergate bejelentése egyébként azt a közelmúltbeli hírt követi, miszerint a közeli Renate klub is bezárhat, amikor 2025-ben lejár a bérleti szerződése. Mindkét szórakozóhely ugyanahhoz a bérbeadóhoz tartozik.
(Nyitókép: Alex Griffioen @ Flickr)
Published September 17, 2024.
Kövess minket akárhol: