Az átmeneti lehűlés északi technót hozott a Szigetre: ilyen volt a GusGus

Van pár zenekar, akiknél a kiszámíthatóság kifejezetten előnyös tulajdonság. A Chemical Brothers például mindegy, hogy épp jó vagy közepes vagy gyenge lemezt készít, a színpadon mindig zseniális teljesítményt nyújtanak, és így sosem csalódik bennük az ember. Az izlandi GusGusszal ugyanez a helyzet. Tudod, hogy mi vár, és azzal te tökéletesen elégedett vagy. Persze azért meglepetések mindig akadnak. A GusGus idei szigetes fellépésén például az, hogy hallhattunk egy új és egész jó számot a megjelenés előtt álló új lemezről – és most nem a kislemezen már megjelent és klipesített Featherlightra gondolunk, bár az is elhangzott a koncerten, sőt azzal kezdődött a szeánsz.

A szintik, gépek és kütyük mögött helyet foglaló, a GusGus zenéjét megálmodó Birgir Þórarinsson most is női ruhában, magassarkúban állt színpadra, bár ezen már senki nemcsodálkozik, hanem ugyanolyan természetesen veszi tudomásul, mint az énekes Daniel Ágúst Haraldsson excentrikus személyiségét, és különös mozgáskultúráját.

A GusGus tévedhetetlen. Melegséggel teli jéghideg gleccsertechnójuk meghatározó eleme Haraldsson elszállós éneke, ami alá Þórarinsson feszes, eredeti hangzású tánczenét pakol. Egy-egy GusGus fellépésen az emberek csukott szemmel táncolnak vagy inkább lebegnek pár centivel a föld felett, és csak néha néznek föl, hogy lecsekkolják: minden rendben. És igazán nem lehetett tegnap éjjel senkinek egy szava sem: a GusGus alapvetéseinek egy részét (Over, Crossfade, David) eltolta, egyébként pedig pillanatok alatt teremtett olyan underground diszkóklubot az A38 sátorból, amelyikbe bármikor szívesen beköltöznénk lakónak, de állandóra.