Electronic Beats Hungary

Izraeli sivatagban forgott az Anima Sound System friss videója

A Lord of the Desert.

Az Anima továbbra sem tér le a mindent lehet mindennel, és minden forogjon a változás körül-ösvényről, ezt a legújabb daluk is igazolja. A Jerusalem My Love című soron következő nagylemezük már finisközeli állapotban van, ezen kap helyet az új track, a Lord Of The Desert, amit Rozmán Zoltánnal pakolt össze az ősalapító Prieger Zsolt, a klipet pedig feleségével készítette el hozzá a Júdeai- és Negev-sivataban.

“Ez dal az improvizációhoz állt a legközelebb, rengeteg billentyű- és dobsávot rögzítettünk Zolival, amiből aktuális érzéseinkre hallgatva építettük fel a számot. A dalban felhangzó ének is az építésről szól bibliai parafrázissal: Isten nélkül minden ház összeomlik – mondja a zsoltár idevonatkozó sora. Ha vége lesz a járványnak, nemcsak az idén húsz éves Gipsy Sound Clash című lemezünkkel indulunk nagy turnéra, de szeretnénk ezt a dalt Izraelben is bemutatni, ahova nemcsak a Biblia és a a sivatag miatt megyünk, hanem vonz bennünket az a fajta szabadság és multikulturalizmus, ami a napi politika szintje alatt és mellett megvan. Nem érdekelnek nagyon a napi nemzetközi mutyi-politika történései, engem

leginkább az ábrahámi népek egymásrahatása és egymásnak adott kulturális injekciói izgatnak.

Erről a fajta pozitív, szolidaritást sugalló kibuc-szellemiségről sok dal szól majd az új albumon. Ez az egyik, Erikával meg öröm volt nemcsak kamerázni a sivatagban, de a klipet összevágni is, azt is improvizálva ugyanúgy, mintha valami hangszeren játszottunk volna” – mondja Prieger.

A klip itt nálunk látható először, rá is lehet indítani:

Az Anima-alapító hozzátette még azt is, hogy ha már Jeruzsálem, akkor erről a városról mindig eszébe jut egy kép a Siratófalnál imádkozó Bob Dylanről is, aki nagy hatással volt rá gyermekkorától fogva, és most látja elérkezettnek az időt, hogy rengeteg hazai és nemzetközi zenei közreműködővel feldolgozzzák album(ok)ra a dalait is. Az elsőt erről a lemezről egy-két héten belül be is mutatják, Telma Lincoln lesz a főszereplője, de a Cinametic Orchestra énekesnőjétől Szabó Benedekig, Krizsótól a Fran Palermo-s Henri Gonzóig, Jakab Pétertől Halmos Andrásig rengetegen közreműködnek majd rajta.

Published April 09, 2020.