A Darkside megírta a nyári teliholdak dalát
Nicolas Jaar és sok hangszeren, de főként gitáron játszani képes brooklyni haverja, Dave Harrington visszatért egy újabb trekkel, tízelgetve a nyár közepén a Matador Recordsnál várományos második nagylemezüket. Nem kapkodták el, hiszen az elsőt, a Psychicet még 2013-ban adták ki. Nekünk pedig az jutott az eszünkbe a dalról, amit a címben már leírtunk, így magunk ismétlése helyett álljanak itt inkább az elektronikus zenei bűvész Jaar szavai:
“A Darkside a kezdetektől fogva a mi jammelős zenekarunk volt. Valami, amit a szabadnapjainkon csináltunk. Amikor most újra összeálltunk, az azért volt, mert alig vártuk, hogy újra együtt jammelhessünk.”
Egy ízben meg egyébként az is mondta róla, hogy a rock & rollhoz legközelebb álló dolog, amit valaha csinált – és hát egyébként valóban, hiszen a duó blues elemeket ugyanúgy beleszuszakolt eddigi, leginkább kanapéelmélkedésekhez megfelelő munkáiba, mint shoegazey vokálokat.
A fenti, Lawmaker című szám mellett két másikat is bemutattak korábban, a Liberty Bellt és a The Limitet, iderakjuk ezeket is:
A Spiral címre hallgató új albumot egyébként még 2018-ban kezdték el. Mondtuk már, hogy nem kapkodták el? Release date: július 23.
Published June 02, 2021.
Kövessetek minket erre és arra