Hogy vigyorogj akkor is, amikor elkap a zuhé

3 friss júniusi album, bármennyi köbméter esővízhez.

Szavak: Unger András

A nyári eső igazán jól tud esni, igaz, túlzásokba azért nem kéne… esnie. De ha már így esett, ne nézzünk rá úgy, mint valami baleset, mert jobbára alá lehet festeni a sokadik csapadékos napot is egy-egy szuper hanganyaggal. Itt van rögtön három, ami ráadásul vadiúj is.

Upsammy – Zoom

A (főleg) kísérleti zenei esteken gyakran remeg a levegőben egy nem feltétlenül előnyös nyomás: az, hogy illik a tetszésünket minden előadás végén kifejezésre juttatni. Akkor is, ha valójában nemtetszésünk van. Mert nem érthetjük mindig a művészetet, szóval nézzünk magunkba, ha megint nem sikerült reakcióba lépnünk a hallottakkal. De biztos, hogy a zenei kísérleteknek próbára kell tenniük minket? Dehogy. Hollandia női dj-divíziójának mindent mindennel keresztezni hajlandó, kizökkentésben és felcsigázásban érdekelt szereplője, Upsammy a debütalbumával egy teába mártogatott kekszet is szégyenbe hozóan laza showcase-t tart, aminek az is lehetne a címe, hogy Bedobozolhatatlan zenék, amik az öncélúságot megkerülve leírhatatlanul jól esnek. Negyvennégy percnyi multirétegű tünde-csillogás, eső utáni hangköpönyeg, de nevezhetjük már most 2020 eddigi egyik legjobb lemezének is.

Torn Hawk – White Labels And Outtakes: 2011-2014

Megfoghatatlan ember zavarbaejtően élvezetes zenéje: ez Torn Hawk. És a zenéje. Ami olyan, mintha az elhagyott mellékutakon autózó utolsó szál emberek, akik egy lélekvesztő zombiapokaliptikus világparából próbálnak rémülten kiutat találni, és a rádiótekergetés során rátalálnak egy frekvenciára, ami belassult, bizarr-nosztalgikus instrumentális tépelődéseivel először csak meglepő megnyugvást hoz, aztán el is vezet egy oázisba, ami valahol egy külvárosi videotéka titkos hátsó ajtaja mögött bújik meg. És ezek az utolsó emberek a melengető melódia- és memóriafoszlányok, tompa gitársírások (amik már nincsenek is ott), strandpopzene-csontvázak maradványain új reményeket találnak. Ha a L.I.E.S., Rush Hour, Not Not Fun lemezkiadók megelégedtek Torn Hawk eddigi cuccaival, mi se legyünk restek, és a következő zivatar alkalmával figyeljünk rá ezekre az eddig csak kazettán és vinylen megjelent korai munkákra, mert igazán jól fognak esni.

Tengger – Nomad

Bár a japán-koreai házaspár, Itta és Marqido nem szándékosan nevezte el magát a nagy terjedelmű sós állóvízről (eredetileg 10-ként indultak, aztán amikor megszületett a fiuk, aki gyakran tart velük a turnéikra, Tengger lettek, aminek jelentése a mongol nyelvben “az ég végtelen kiterjesztése”), fátyolosan transzcendensre hangolt new age zenéjük ennek ellenére – sőt, ezzel együtt – tényleg ezer szállal kapcsolódik az anyatermészethez. Férj és feleség évente zarándokolnak a világ különféle égtájaira, utazás és ember már-már spirituális viszonya pedig bevallottan mélyen ivódik bele a számaikba, ebbe a hatba is. Az orgona-rokon harmóniumból és analógszintikből érkező hangok fenséges és felemelő, de harsogásba sosem átcsapó kicsomagolását szemlélhetjük meg mindegyikben, miközben az életet jelentő víz mintha mindegyikben kedvesen utat törne magának, legyen szó egy karnyújtásnyira sistergő vízesésről, a kiránduló talpunk alatti harmatról, vagy az égi áldás után keletkezett csermelyek csörgedezéséről.