VTSS, a sebesség amazonja: “ez nem egy verseny, hogy ki tud jobban odaverni”

A gejzírként felfelé törő lengyel DJ a kortárs technó egyik legkeresettebb aduásza, és most végre belenézhetünk a fejébe.

Ugyanis interjút adott anyaoldalunknak, aminek a főbb részeit mi örömmel továbbadjuk. Aki az eredetire kíváncsi, az haladjon is tovább erre, aki meg inkább a gördülékeny magyar mondatokra szavaz az egyszerűség kedvéért, az olvasson tovább!

De először is kezdjük hazai vonatkozással a profilozást: VTSS idén márciusban már megfordult Budapesten a LÄRM kompakt falai között, az őt meghívó szervezőbrigád, a CRIME pedig így mutatta be: “a varsói születésű, de berlini székhelyű Martyna Maja nyers, brutális hangzással rendelkezik, a New York-i Discwoman kollektíva (ahova az év elején válogatták be) úgy írta körül, mint démoni techno, míg Héctor Oaks veszélyes cyber-technóként jellemezte a zenéjét. Az elmúlt években körbejárta Európa nagyobb klubjait, kipipálva a kötelező Tresor és Berghain témákat, miközben továbbra is rezidens a méltán híres Brutaż partikon és a varsói Jasna1 klubban.”

VTSS nem kisstílű menetelésének jó oka van: 2019 technójának egyik legfontosabb hívószava a tempó, az Y és Z generációs raverek gyakran minimum olyan gyorsaságú és erősségű zenékre mozdulnak meg, mint amilyenek a 90-es évek végét uralták. Lengyelünk pengeéles produkciói pedig a közepébe találnak ennek az elvárásnak.

VTSS tavaly költözött Berlinbe, mint sokan mások, akik a technóforrásponthoz a lehető legközelebb szeretnék tudni magukat. A váltásról azt mondja, egyrészt megtanulta, mik a határai, másrészt a folyamatos fáradtságtól eltekintve – aminek részeként sajnos sikerrel kifejlesztett egy tisztességes alvászavart is – igazán

“szívmelengető, hogy milyen szenvedélyesen reagálnak az emberek arra, amit próbálok csinálni.”

Tehát nem arra, amit csinál. Hanem amit próbál csinálni. Itt már megnyert minket magának, de mozduljunk csak tovább!

Mert ennél már csak az a szebb, amikor arról kérdezik, mi a helyzet a szólózással és a másokkal való kollaborálással, és elmondja: rettenetesen hisz abban, hogy mielőtt bárki a nemzetközi reflektorfénybe lép, mondjuk turnézni kezd, sokat kell dolgoznia a helyi szcénájában, mert abból lehet rengeteget tanulni, mind a műfajról, mind az emberekről általánosságban. De rájött arra is, hogy ahelyett, hogy másokat győzködne, hogy kövessék a dolgait, a legjobb, amit tehet, hogy megy a saját zsigerei után – és ez volt a legfontosabb döntése, mert amióta így tesz, “a dolgok a helyükre estek.”

Hogy VTSS hol kezdte el azt, ami miatt ma már a húszezret karcolja a facebookos követőtábora? Hát Varsóban.

“Már 14 évesen, mielőtt még a technó megtörtént volna, jártam a klubokat – bocs, anya!”

Először voltak az indie klubos dolgok, aztán az electrohouse és a fidget dili, és ekkorra már megtette az első bébilépéseket a zenekészítésben az Ableton világában turistáskodva, hogy aztán rövid úton közölje az egyik DJ-haverjával: meg akar tanulni játszani. Aki meg azt közölte vele: ha komolyan gondolja, akkor az egyetlen út a vinylekkel tanulás.

Neki pedig nem kellett több, és hamar összegyűjtött ötven lemezt, ami baromira soknak tűnt neki akkor, de kölcsönkért pár régi lemezjátszót és egy szar keverőt, aztán egy gyakorlós menet után, két héttel később már egy buliban pakolt. A haver hozzáállását pedig azóta is jelentős vízválasztónak tartja a karrierjében.

Aztán jött egy krakkói Unsound fesztivál, ami sokakat fejbevág, és vele is így esett, annyira, hogy akkor döntötte el: otthagyja a jogot, és hangmérnöknek kezd inkább tanulni.

 

Külön érdekes, amikor német szerkesztő kollégáink rákérdeznek, oké-e neki, amikor a cikkekben őt a vad hangzások és a sebes tempók újhullámába helyezik, VTSS pedig közli: a kulcs számára mindenben az egyensúly, és bár tudja, hogy olyan időket élünk, amik kedveznek a szélsőséges attitűdök felépítésének, de őszintén szólva amit nagyon hiányol, az a kifinomultság.

“Nemrég, amikor SPFDJ-vel raktunk egy b2b szettet, valaki azt kiabálta, hogy keményebbet. Ez megtörtént már párszor, és bár szeretem kipörgetni magamból a hardcore rajongásomat, ez nem egy verseny, hogy ki tud jobban odaverni.”

Ja igen, for the record: VTSS már a kezdetekben is játszott gabbert a technó mellett, szóval nem csak úgy letette a seggét a trendvonatra. Mégis, szereti a szettjeiben átgondolni, hogyan építi fel a rendelkezésére álló időt, például néha lelassítani a dolgokat, hogy a klubberek egy kis levegőt kapjanak – a folyamatos öklözésnek semmi értelme, és monotonná is válik egy idő után.

És VTSS egyik végső tanulsága még csak most jön:

“Találkozni és beszélgetni emberekkel, akikről elsőre nem gondoltam volna, hogy bármi közös lenne bennünk a legnagyobb elmetágításokat okozta nálam. Hiszek benne, hogy a jövő a határok megnyitásáé – úgy az életben, mint a zenében. És nincs még egy olyan valami, amit annyira gyűlölnék a zenében, mint a trúság felemlegetése, meg a nyavalygás azon, hogy változnak a dolgok. Szerintem ez eléggé szomorú. Mindannyiunknak vannak preferenciái, de nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Élni és élni hagyni!”

Aki pedig tudni akarja, mi mindenre készült VTSS, az már tényleg klikkeljen ide. Zárófotó, függöny:

(Fotók: George Nebieridze)