Electronic Beats Hungary
Music

Végre megtörte hallgatását a Chvrches

Azaz: itt az új single! 2015 óta kellett várni rá.

Az ügyes glasgow-i szintipopperek, akik a The Mother We Share-rel azonnal elcsavarták mindenkinek a szívét, már a második albumuk után járnak, de egy ideje nem integettek bele a figyelmünk homlokterébe új dallal, most viszont ez megváltozik a Get Outtal – ami a tőlük megszokott ünnepélyes energiákat sugárzó, erősen slágervárományos darab lett.

A dalon azzal a Greg Kurstinnel kollaboráltak, aki az elmúlt két egymást követő évben is megkapta az Év Producerének járó Grammyt (például Adele Hellóját is nagy részben neki köszönhetjük). Így beszélt róla a zenekar:

“Greggel dolgozni egészen más, mint amit korábban csináltunk, miközben olyan volt, mintha mindig is a zenekarban lett volna. Nem akarja, hogy valamilyen meghatározott típusú dalt írjunk, csak egyszerűen hallgat, aztán valamilyen Jedi-trükkel kimozgatja belőlünk a legjobbat.”

Várjuk a folytatást!

(Nyitókép: Danny Clinch)

Loading...