Electronic Beats Hungary
Music

Avalon Emerson hibátlan remixet készített Octa Octának

Az Adrift című új kislemez a napokban jelent meg a Honey Soundsystemnél.

Octa Octa és Avalon Emerson is intenzíven és nagyon sűrűn tolják az évet, ám most mégis úgy hozta a sors, hogy a hölgyek be tudtak iktatni a tánc- és menetrendjükbe egy olyan közös munkát, mely egy pazar végeredményt produkált.

Maya Bouldry-Morrison (Octa Octa) utoljára 2013-ban adott ki nagylemezt, a nagy sikerű Between Two Linest, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy előálljon valami újdonsággal, ez pedig a márciusban megjelent “Where Are We Going?” című friss album lett. Ezen található az Adrift című szám, ami két remix kíséretében kislemezen is megjelent pár nappal ezelőtt.

“Amikor megkaptuk az első demókat az új lemezről, nem hittünk a fülünknek, mennyire erősek, kislemezre méltók a dalok egytől-egyig”, mondta a kiadói stáb, hozzátéve: “És rájöttünk, mennyire jó alapanyagok, és hogy még sosem készült remix Octa Octa számhoz.”

Avalon Emerson sötét, ám lélekkel teli remixe mellett a másik verziót a svéd Dorisburg készítette. Itt meghallgatható, és akár meg is rendelhető.

Loading...