Electronic Beats Hungary

Pizza Amore: “szeretnénk a szeretetet, amit kapunk, visszapumpálni a közegbe”

A múlt péntek Budapesten sok klubbernek a Három Hollóban telt. A legfiatalabb kétszemélyes house-brigád, a Pizza Amore ünnepelte egy éves születésnapját szépen kifaragott hazai DJ-lineuppal.

És nem csak simán ünnepelte, hanem kvázi teltházat csinált a nem kifejezetten ismert, Erzsébet híd-menti helyszín gyomrában, a kvázi teltház pedig olyan atmoszférát teremtett, hogy elég nehéz volt reggel hatkor kitessékelni az embereket, olyan sűrűségben repkedtek a vidám emojik. Nyilván mindenkit érdekel, hogyan hozza ezt össze egy alig egy éve létező duó, úgyhogy rájuk eresztettünk néhány kérdést, hogy az is tudjon róluk, akiknek még nem egyértelmű, kik ők. Egyébként Frenyó Endre és Puszta Marcell. A kérdéseket és válaszokat a buli fotóival tagoljuk fel, hogy aki ott volt, az emlékezzen, aki pedig nem, az rácsapjon a térdére, hogy ott kellett volna lenni.

Pizza Amore és bandajelek

EB: – Miért éppen a pizza?

Marci: – Testvérem volt dráma tanárától (aki nem éppen volt józan) kérdeztük meg egy balassagyarmati falusi szintű fesztivál előtt, hogy melyik a kedvenc pizzája…

Endre: – Ez már az Amore! A pizza onnan jött, hogy gimiben így kezdtük el hívni a szmókot.

EB: – A house legújabb generációjának számítotok, és elég hamar DJ Seinfeld mellett játszhattatok a Corvinon. Na de milyen érzés ezt egy olyan korban tolni, amikor a huszonéveinek elején járó korosztályotok számára ez a zsáner nincs annyira exponálva, vagy kevésbé tűnhet annyira izgalmasnak, mint mondjuk az azonnali beteljesülésre játszó stadiontrap vagy az EDM?

Endre: – Számomra elég inspiráló, az hogy emögött már ott van harminc-negyven év, egy szubkultúra, ami erre és ezzel épült, látni és hallgatni lehet azokat az embereket, akik lerakták az alapokat. Az pedig tényleg elszomorító, hogy sok helyen mennyire kiüresedett az a dolog, amit zenének hívunk, de ez szerintem megfigyelhető az élet számos más területén is.

Marci: – Minket sose az mozgatott, hogy éppen mivel lehet a legnagyobb közönséget mozgósítani, meg hogy ebből majd mi hú de megszedjük magunkat, szimplán csak a zenéket, amiket szeretünk, hallgatunk, keresgélünk, próbáljuk prezentálni. A korosztályunknak azon része, akit meg meg lehet fogni ezzel, ők jönnek maguktól, szerencsére nem kell győzködni őket, hogy ez jobb, mint az EDM.

EB: – A bulitok alapján pedig szerencsére úgy tűnik, bőven akad utánpótlás a lelketlen kattogással szemben alternatívát nyújtó zenékre.

Endre: – Szerintem Budapest az adott körülményekhez képest megállja a helyét, sokszor irigykedünk mi is, micsoda lineupok vannak egy-egy este Párizsban vagy Berlinben, de azért itthon is majdnem minden hétvégén dönteni kell, hogy most mi is érdekel jobban.

EB: – “Duó Nógrád sötét oldaláról” – írjátok önironikusan a SoundCloudon. mit hoztatok vidékről a fővárosi vízfejbe, amiről úgy érzitek, hogy hasznotokra vált?

Marci: – Sznobizmus hiánya, közvetlenség, illetve tudjuk, mikor tiszta a levegő 🙂

EB: – Mi mindent tervez még kisütni a kemencében a Pizza Amore?

Endre: – További közös mhmm-es bulik az eddigiekhez hasonló, aktuális és minőségi külföldiek meghívásával.

Marci: – Illetve saját zenéket gyártani, kollaborálni bárki hasonló gondolkodásúval!

A Designer Drums a pultban

Endre: – Nyárra pedig kinéztünk egy külvárosi placcot, ahol a rendberakás után szeretnénk egy-két bulit csinálni. A szeretetet, amit kapunk, visszapumpálni a közegbe.

Marci: – Meg megyünk szavazni is. Mindenki menjen!

Aki a Pizza Amore zenei világára most rögtön kíváncsi lett, a srácok ezt a hat aktuális kedvencet küldik sok szeretettel:

Published March 28, 2018.