Four Tet, Bonobo és a Kraftwerk is a Grammy-jelöltek között - Electronic Beats Hungary

Four Tet, Bonobo és a Kraftwerk is a Grammy-jelöltek között

Az agyas elektronikus zene egyre nagyobbat megy.

Bármennyire is legyen szó egy “erősen iparági” díjátadóról, ami jellemzően sosem a progressziót tükrözi elsősorban – ha úgy tetszik, az Oscar popügyi megfelelőjéről beszélünk -, mégis hülyeség lenne fitymállóan elfordított fejjel haladni el a tény mellett, hogy már a gépzenék innovátorai, eredeti hangú megfejtői is ott vannak a szupersztárok között. Mellett. Mögött. Ha csak párszáz ember keres rájuk emiatt a Spotify-on, már megérte.

Mert hát most ez történik: a 2018 januárjában esedékes Grammy díjátadóra jelölték például a legjobb dance / elektronikus album kategóriában a Kraftwerk 3-D The Catalogue-ját éppúgy, mint Bonobo Migration című hatodik stúdiólemezét.

A legjobb dance műfajú felvételek között helyet kapott az LCD Soundsystem Tonite-ja és az Andromeda a nemrég elképesztően emlékezetes budapesti koncertet elénk terítő Gorillaz és DRAM kollaborációjaként:

Four Tet (a nyitóképünkön, igen) szépen és fokozatosan kinyíló remixét, amit a The xx A Violent Noise című dalából készített, szintén eltalálta egy elismerő jellegű jelölés, mint az egyik legjobb átdolgozás:

És remekül néz ki az LCD Soundsystem megkomolyodva is monumentális nagylemeze, az American Dream az alternatív kategóriában olyanok mellett, mint az Arcade Fire, a Gorillaz és a The National.

Itt lehet átszaladni az összes 2018-as Grammy jelöltön.