Electronic Beats Hungary

3 új album, amivel meg lehet teríteni a hétvégi balatonozásoknak

Az elmúlt hetekben remek hangzóanyagok jöttek ki remek emberek stúdióiból, amik a nyári uborkaszezon beköszönése előtt mindenképpen megérdemelnek egy-egy említést, főleg, mert mostantól kezdve legalább hetente egyszer úgyis mindenkinél vulkánként tör fel a kérdés: mit hallgassak addig, míg eljutok a legközelebbi strandig vagy a Balatonig? A nyomasztó dilemmának ezennel véget vetünk.

CHVRCHES – Love Is Dead

Három évet kellett várni rá, hogy megtörjék hallgatásukat a glasgow-i szintipopperek (nyitóképünkön). Februárban jöttek ki azzal a tőlük elvárt módon ünnepélyes dallal, ami ismét feltépte a világ örömhormon-tartalékait, most, május utolsó napjaiban pedig már meg is jelent a friss nagylemez. Aminek ha akadnak is kevésbé csúcs pillanatai, a zenekar újra képes volt megerősíteni a róluk bennünk élő képet, miszerint továbbra is képesek leszállítani izgalmas dallamtapadásokat, amik hihető érzelmekből táplálkoznak, mindezt egy gazdag zeneiségű és határozott album formájában.

Daniel Avery – Song For Alpha

A mögöttünk (és előttünk is!) álló, nyári záporokkal megtűzdelt melegebb napoknak aligha lehet versenyképesebb aláfestője Daniel Avery új lemezénél. Már 2013-as Drone Logic című debütalbumával is megmutatta, hogy még mindig lehet valami újszerűt gyurmázni olyan klasszikus zsánerek motívumaiból, mint a krautrock, a bigbeat vagy a jó öreg hüttyögős acid – de a második hosszanjátszós anyagával még tovább tisztultak fejében az elképzelések, és csodálatosan nagy tereket kezdett bejárni szerzetesien egyszerű ötletekkel, amiket azonban akkurátusan kidolgozott. Avery egy saját galaxist épített, amiben birtokolja az összes Végtelen Követ, csak ő éppen jóra használja őket: pusztítás helyett alkot – valami egészen lenyűgözőt és hipnotikusat.

Betonkust & Palmbomen II – Center Parcs

Aligha lepünk meg bárkit azzal a felismeréssel, hogy az öreg kontinensen a németek után a holland szcéna bontogatja leglátványosabban a kreativitás virágait, ennek a rügyfakadásnak pedig az élén jár ez a két fiatal producer (is) – az egyiküknek ráadásul nemrég még magyar klip is készült. Ők ketten az alábbi lemezt egy szebb napokat is látott vidámparkba költözve – amiről az album is kapta a végső nevét – vették fel szezonon kívül, szalagra (!!!). Az eredmény egy teljes órán át végigvonuló, melankolikusan gyönyörű, bolondos nosztalgiába áztatást követően lo-fi módon gépiesített pszichedelia lett. Természetesen a Dekmantelnél jött ki, és azonnali kötelező darab mindenkinek, aki sétált már haza technóbuliból furcsaságokat hallgatva, terebélyes mosollyal az arcán, a villamos reggeli közönségének rosszalló pillantásai által felnyársalva.

Published May 27, 2018.